civil

2018.09.20. 20:06

Most aztán virágos kedvvel énekeltek a vassurányiak

Hagyományosan szeptember harmadik szombatján immár 12. alkalommal rendezték meg a Vassurányi Őszt, a kistérségi kórusok találkozóját.

Civil/Novákné Udvardi Hajnalka

Mindenütt virág. A vassurányi kórus a színen

Fotó: Novákné Udvardi Hajnalka

Délután két órakor kezdődött a rendezvény a szervező Vassurányért Kulturális Egyesület elnökének köszöntőjével. Megemlékeztek elhunyt egyesületi tagjukról, Nagy Attiláról, volt polgármesterről, majd Számedli Cecília vette át a szót és konferálta végig a délutánt.

Az idén a felcsendülő dalok témája: virágok a népdalokban. A népdalok szimbolikája kimeríthetetlenül gazdag, a virágoknak különösen fontos szerepük van az „üzenet” megfogalmazásában. Aki érti ezt a „virágnyelvet”, sokkal pontosabban fölfejtheti a népdalok csodálatos képeinek jelentését.

A Vassurányi Őszön fellépő kilenc dalkör kitett magáért, szebbnél szebb énekek hangzottak el. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek. A dalkörök vezetői kapták azt a fel­adatot, hogy döntsék el, melyik csoport viheti el a Perenyei Hagyományőrzők által visszahozott vándorserleget.

Mindenütt virág. A vassurányi kórus a színen
Fotó: Novákné Udvardi Hajnalka

A szavazatok alapján a toronyi Aranypatak Asszonykórus kapta a legtöbb jelölést, így egy évre ők vihették haza a vándorserleget, melyet a vendéglátó egyesület elnöke és a vassurányi polgármester, Forrai Dániel adott át. Fergeteges hangulatot teremtettek ráadásműsorukkal, az apácatánccal.

A vendéglátók minden alkalommal ajándékkal is kedveskednek a fellépőknek. Most sem volt ez másképp. Az ajándékokat, egy-egy szépen megfestett és feldíszített vázát, szintén az elnök asszony és a polgármester adta át. Ezután emléklappal és virágcsokorral felköszöntötték a vassurányi dalkör legidősebb tagját, Kajcsos Istvánné Ica nénit, aki szeptember 23-án ünnepli a 90. születésnapját.

Ezek után következhetett az aulában megterített asztaloknál az idén is nagyon finom vacsora, a beszélgetés egy pohár bor vagy egy kupica pálinka mellett, és a kötetlen dalolás, nótázás. Az idén is, mint eddig mindig, nagyon jó hangulatban töltöttek el együtt egy közös délutánt az énekelni szerető barátok, dalosok. Jövőre, szeptember harmadik szombatján innen folytatják.

Civil/Novákné Udvardi Hajnalka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!