Ötvenöt év után újra találkoztak Kenyeriben

Néhány perces késéssel érkeztem szombaton Kenyeribe, a találkozó helyszínére. A szépen megterített asztalok mellett elegánsan öltözött, vidám emberekből álló társaság beszélgetett önfeledten. Egy pillanatra felvetődött bennem, hogy nem ők azok, hiszen hetvenéves, idős emberekkel volt találkozóm. Aztán a mosolyok és a komoly tekintetek mögött felismertem őket, az osztály egykori tanulóit, akik 55 éve hagyták el a kenyeri iskola padjait.

Huszonhárman jöttek el Kenyeribe, de lélekben az egész osztály velük volt. Néhányan betegségük miatt nem tudtak megjelenni, nyolcan pedig örökre eltávoztak közülük. Az ő sírjukra ezen a napon az 55. találkozó emlékszalagjaival díszített fehér virágcsokrokat helyeztek el. Az osztálytársak egymást kisegítve idézték fel egykori tanáraikat, a csínytevéseiket és az emlékezetes utolsó tanévüket, amit végül büntetésből ballagás nélkül kellett lezárniuk. Az elmaradt eseményt 2013-ban pótolták be, az ötvenéves találkozójukon. Amikor elbúcsúztam tőlük, akkorra már az étterem sarkában, egymás közelében ültek, és a külvilágról tudomást sem véve, régebbnél is régebbi történeteket mesélve, valahol az 1960-as években merültek el. Újra gyermekek voltak, a Kenyeri Általános Iskola kis tanulói.