Civil

2017.07.16. 19:35

Podmaniczky-érmes lett a szombathelyi építész

GYÖNGYÖS Csütörtöktől szombatig tanácskoztak az ország városszépítő és városvédő egyesületei Gyöngyösön a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) XXXVI. Országos Találkozóján és Szakmai Konferenciáján. A szombathelyi önkormányzatot és a szépítő egyesületet kilencfős küldöttség képviselte a rendezvényen.

Civil Tudósítónktól

A konferencia „ A hamvaiból többször újjáépült város" címet kapta, nem véletlenül, hiszen Gyöngyös sokszor leégett, utoljára száz éve pusztította el a tűzvész.

Csütörtök délután a tagszervezetek részére közgyűléssel kezdődött a program, míg a többiek a város nevezetességeit nézhették meg egy helyi történész vezetésével. Majd 17 órakor az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Campusán a megnyitó ünnepséggel kezdődött meg a három napos program. A megjelenteket a házigazda egyesület elnökasszonya Báryné Dr. Gál Edit üdvözölte. Majd a társszervező Campus igazgatója dr. Bujdosó Zoltán, Gyöngyös város polgármestere, Hiesz György és Ráday Mihály, a Hungaria Nostra elnöke mondott köszöntőt. Ezt követően két előadást hallgathattak meg a vendégek a gyöngyösi tűzvész hatásairól és az építésjog változásairól. Közös vacsorával fejeződött be az első nap programja.

Pénteken délelőtt szakmai konferenciával folytatódott a rendezvény, amelyen több témában hallgathattak meg előadásokat a résztvevők. A város újjáépítése, a Szent Bertalan templom elpusztult toronysisakjának rekonstrukciója, a Településképi Arculati Kézikönyv, a mátrai turizmus, a hungarikumok, értékmentő és értékteremtő közösségek, a gyöngyösi zsidó temető egyaránt szerepet kapott az előadások témái között. Az ebédet követően szekcióülésekkel folytatódott a tanácskozás. Három - képző- és iparművészeti, értéktár és ifjúsági - szekcióban várták a jelenlévőket. A szombathelyi egyesület az ifjúsági szekcióban képviseltette magát, hiszen a találkozót megelőzően városunk adott otthont az Országos Ifjúsági Örökségvédő tábornak. A szekció ülésen a táborvezető, Pinczésné Kiss Klára és a szombathelyi egyesület elnöke, Bődi Lívia is beszámolót tartott. Az ajánlások elkészítése után a szekcióelnökök ismertették és elfogadtatták ezeket a konferencia résztvevőivel.

Rónai Károly átveszi a díjat Ráday Mihálytól Fotó: Simon Ádám

A záróünnepséget megtisztelte jelenlétével dr. Latorczai Csaba társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár.

A jubiláló egyesületek köszöntése után a Podmaniczky-díjak átadása következett. Ezt az elismerést a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) adományozza mindazon magánszemélyeknek és közösségeknek, akik a legtöbbet tették épített és természeti környezetünk, kulturális örökségünk értékeinek megismertetése, védelme érdekében. A Podmaniczky-érem Kő Pál szobrászművész alkotása. A bronzplakett előlapján Podmaniczky Frigyes báró látható, hátoldalán városvédő Pallasz Athéné.

A Szombathelyi Szépítő Egyesület részére örömteli esemény volt a díjátadó, hiszen az egyesület örökös elnökségi tagja, Rónai Károly építészmérnök is a díjazottak között volt. Munkásságát röviden így foglalta össze a méltatás: „Rónai Károly diplomájának 1964-ben történt megszerzése óta él és dolgozik Vas megyében, Szombathelyen. Sokoldalú alkotó, aki a közösségért végzett munkából is kiveszi a részét. A Szombathelyi Szépítő Egyesületnek több évtizede tagja, 1996 - 2000 között ügyvezető igazgatója, 2015-től pedig örökös elnökségi tagja. A mai napig aktívan részt vesz a város és az egyesület életében, javaslatait, véleményezését nagy tisztelettel fogadják. Alapítása óta tagja a Magyar Építész Kamarának. Rónai Károly munkái Szombathely és Vas megye építészeti örökségének értékes elemei, egy feltűnés nélkül, de kitartó igényességgel és türelemmel alkotó építőművész produktumai." Szombathelyen magánszemély még nem kapott Podmaniczky - díjat, így különösen megtisztelő városunknak és az egyesületnek is a kitüntetés.

A továbbiakban még mindig Szombathelyé volt a főszerep, hiszen az egyesület elnökének invitálását követően egy Szombathelyt bemutató kisfilm lejátszása következett. Nem véletlenül, hiszen a jövő évi rendezvény házigazdája a vasi megyeszékhely és a Szombathelyi Szépítő Egyesület lesz. Ennek szellemében Gyöngyös város polgármestere adta át a vándorbotot a jövő évi házigazda város alpolgármesterének, Koczka Tibornak. A gyöngyösi egyesület elnökasszonya pedig a szombathelyi egyesület elnökasszonyának, Bődi Líviának a vándorlevelet. Szombathely városa a jövő évi találkozóig lesz őrzője ezen ereklyéknek, amikor majd a hagyományokhoz híven továbbadja a következő rendező város, Debrecen képviselőinek.

A vándorbot és a vándorlevél átadása után Gyöngyös város polgármestere Hiesz György mondta el beszédét, majd egy jó hangulatú vacsora koronázta meg az estét.

A szombati napon kirándulások színesítették a programot, majd élményekkel telve mindenki hazafelé indult.

Trajbár Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!