Civil

2016.09.06. 09:53

Pogácsafesztivál – Tizenötödször rendezte meg Harasztifalu a nagy eseményt

Harasztifalu – A mintegy másfél száz lelket számláló kis faluban háromszáznál is többen vettek részt a 15. hetvenkedéseken.

Civil Tudósítónktól

Nemcsak a község apraja-nagyja gyűlt össze, hanem távolabbi vidékekről is sokan eljöttek, akik szeretnek pogácsát sütni, kedvelik a megmérettetést, kíváncsiak arra, miképpen vélekedik szakértő zsűri az általuk készített egészen friss, szinte még meleg borkorcsolyájukról. A szombati jubileumi, XV. Haraszti Hetvenkedéseken ezúttal a helybeli Francsics Istvánné Erika pogácsa remeke érdemelte ki az első helyezést, tudtuk meg az esemény főszervezőjétől, Vilicsné Grasanovics Mária önkormányzati képviselőtől.

A sztárvendég ezúttal Szíj Melinda volt. Megható, szép műsort adott Fotó: Szekér Attila

A kispályás focikupán a nagykölkedi csapat jeleskedett, a Gersekaráti Kötélugrók pedig arról tettek tanúbizonyságot, hogy egy közösségben olyasmit is megvalósíthat az ember, amit egymaga nem tudna produkálni. Együtt mozogni, táncolni, szerepelni felüdülés, s őket nézni, a közönség számára, szintúgy az. Hegyi Hajnalka míves festményeiben a község közepén lévő kiállító pavilonban lehetett gyönyörködni. A négy évvel ezelőtt alakult körmendi Zoom-barátok pedig azt is sugallták, nem az számít, ki hány éves, hanem a zene, a közösség ereje együtt szinte mindenre képes.

A sztárvendég ezúttal Szíj Melinda volt. A 2010-es Megasztár bronzérmese levette a lábukról a hetvenkedőket, a pogácsasütőket. Megható, szép műsort adott. Tiszta hangja, odaadása, szerénysége magával ragadta publikumát. Saját dalain kívül (Otthon vagyok, Kergesd el a felhőket a házamról, Van-e csend még a szóban?) közkedvelt slágerek (Mint a violák, Elmegyek, Múlnak a gyermekévek...) előadásával is belopta magát a szívekbe.

Szíj Melinda Harasztifalu szökőkútjánál

Postás Józsi koncertjén már a mulatásé volt a főszerep, majd a fergeteges szombathelyi Mokka együttes igényességével, tüzességével eggyé kovácsolta az ünneplőket, akikben az elmúlt évtizedek immár klasszikusnak számító rock-dalainak elképesztően hiteles megszólaltatásával fel-felidézhették emlékeiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!