2019.07.08. 07:00
Restaurálták a Josef Mocnik által készített első világháborús obeliszket
Felújítása után újraszentelték azoknak az első világháborúban harcoló, a településről bevonult katonáknak az emlékművét, akik nem tértek vissza a frontról.
Ammer Gergő, Dejcsics Levente, Horváth Leon, Monek Zsolt az obeliszknél Fotó: VN/Horváth R. László
Az önkormányzat a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványhoz pályázott és nyert: ennek támogatásával restaurálták a Josef Mocnik által készített első világháborús obeliszket.
Az első világháborúba 246 férfi vonult be Alsószölnökről. A településen 1925-ben állítottak emlékművet azoknak a hősöknek, akik soha nem tértek vissza a lövészárkokból, és akiket nem itthon temettek el, hanem idegen földben nyugszanak. Emlékművüket közel egy évszázaddal az állítása után restaurálták: Kontur András és Ámmer Gergő szobrászok az időjárás viszontagságai által okozott repedéseket statikailag fixálták, a névbetűket eredeti formájukra faragták, újrafestették. Az újraszentelésen Monek Zsolt polgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a háborúban elesett katonák a legtöbbet adták, amit ember csak adhat a hazájáért.
– A kollektív emlékezetnek kell átvenni, megőrizni hőseink emlékét. Tiszteletben kell tartani múltunkat, mert jövője csak a múltját tiszteletben tartó nemzetnek lehet – mondta a település vezetője.
Alsószölnöknek 12 hadiözvegye és 31 hadiárvája lett az első világháború következményeként. Akik hazatértek, később megrendülve írták le a viszontlátás, a szeretteikkel való találkozás pillanatait. A mára megsárgult papírok őrizte megrendítő szavakat Dejcsics Levente és Horváth Leon tolmácsolta az ünnepi eseményen. „Alig kerültem ki a gyermekkor gondtalan éveiből, el kellett mennem” – írta egy ifjú. Egy másik, alig huszonéves azt írta: „Orosz fogságba kerültem, ott sínylődtem huszonnyolc hónapig. 1918-ban hazakerültem. Mire jöttem haza? A nagy semmire, csak két kis árvát találtam.” A leginkább szívbemarkoló mondatok talán ezek voltak: „Apám nem ismert rám, mert nagy szakállam volt, és szakadt ruhám. Mikor én szóltam, azután ismert rám. Keserű, nehéz hangon szólt vissza: – Te vagy, fiam? – És kiesett a szerszám a kezéből, amivel dolgozott. És sírt. Mert úgy néztem ki huszonnégy éves fiatal létemre, mint egy ötvenéves koldus.”
Tóth Tibor plébános közbenjáró imádság kíséretében szentelte fel az emlékművet. Ezt követően a hála és a megemlékezés koszorúját Monek Zsolt polgármester, Czuczainé Skaper Hilda, az alsószölnöki német nemzetiségi önkormányzat elnöke, valamint Csatóné Balogh Mária, a szlovén nemzetiségi önkormányzat elnökségi tagja helyezte el a felújított első világháborús emlékmű talapzatán.
A falunappal egybekötött ünnepség az alsószölnöki német asszonykórus dalcsokrával ért véget.
Civil/Horváth R. László