kijáró

2019.11.24. 19:02

Tájház, füveskert és levendulaültetvény

Egy, az idegenforgalmi szolgáltatók hálózatának kialakítását szolgáló szlovén–magyar határon átnyúló projekt részeként kézműves műhelyfoglalkozást tartottak pénteken a kultúrházban.

Civil/Horváth R. László

Az ETHOS LAND munkaprogramban az idegenforgalmi szolgáltatók hálózatának létrehozásán belül lehetőség nyílik olyan turisztikai szolgáltatásra, amelybe a községben élők is bekapcsolódhatnak. Például a fűzkosarak készítésével.

Rogán Valéria, a település polgármestere elmondta, az önkormányzat a közelmúltban megvásárolt egy házat, melyet a Rába-vidékre jellemző élő tájházzá alakítanak át. A falusi turizmus fejlesztése érdekében „kulcsosház-szobát” is nyitnak, ahol kis létszámú csoportok részére nyújtanak szállást. A tájház mögött füveskertet hoznak létre, míg az önkormányzat által megvásárolt szomszédos telken levendulaültetvényt létesítenek.

Hanzsek Lajos mintegy negyven esztendeje készít vesszőből különféle tárolóedényeket. Elmondta, örülne annak, ha minél többen foglalatoskodnának a kosárfonással, mivel az alapanyagként szolgáló fűz igen gyakori ezen a vidéken.

Civil/Horváth R. László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!