Civil Tudósítónktól

2018.04.17. 10:41

Tájházak képviselői találkoztak az oszkói pincéknél

A Magyarországi Tájházak Szövetsége nyugat-dunántúli regionális találkozóját tartotta április 13-án az oszkói szőlőhegyen, a Hegypásztor pincéknél. Több megyéből érkeztek a találkozóra működő tájházak munkatársai, vezetői.

Kovács István köszöntőt mond

Az előadások a hangulatos, zsúpfedeles, paticsfonott falú nyitott pajtában hangzottak el.

Bihari Ádám bemutatkozik

A program során a nyugat-dunántúli régiót képviselő új elnökségi tag, Bihari Ádám is bemutatkozott. Aradszki Zsombor és Laki Ferenc bemutatták, hogy hol tart az az európai uniós nemzetközi projekt, amely egyebek közt a népi építészet, mint szellemi kulturális örökség felhasználásának lehetőségeit kutatja.

Kovács István köszöntőt mond

Majd dr. Illés Péter etnológus muzeológus a tájházak és a körülöttük szerveződő közösségek kapcsolatáról beszélt előadásában.

Laki Ferenc bemutatja az uniós projektet

A műemlék pincék, a hegyháti táj, a szabadban készült pincepörkölt és a helyben termelt bor jól illett a találkozó témájához és hangulatához.

Szöveg és fotó: Nagy Csilla

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!