civil

2017.10.31. 08:06

Tárlat a lakásban- A sekrestye fölött nyílt meg a kiállítás

URAIÚJFALU A reformáció 500. évfordulóján tartott ünnepi istentiszteletre sokan gyűltek össze az evangélikus templomban, számos katolikus hívő is jelen volt.

Civil Tudósítónktól

A kiállítás Fotó: Aigner Géza

 

A kiállítás Fotó: Aigner Géza

Az istentiszteleten Rostáné Piri Magda, a Vasi Evangélikus Egyházmegye esperese hirdetett igét.

Dr. Smidéliusz László a templom történetéről tartott előadást. Kitért Hrabovszki György, az első lelkész templomépítő munkájára és más történelmi jelentőségű személyekre. Így Döbrentei Lajos esperesre, akinek fia, Döbrentei Gábor az Akadémia megalakításában jeleskedett, s egyszer itt találkozott Petőfi Sándorral és Szelestey Lászlóval, a falu szülötteivel.

Az istentisztelet után ökumenikus egyháztörténeti kiállítás nyílt a templom sekrestyéje feletti káplánlakásban.

A tárlat anyagát lelkes helybeliek, evangélikus és katolikus hívek gyűjtötték össze, majd Verrasztóné Magyar Melinda lelkész és Aigner Géza plébános irányításával rendezték egységgé.

A hittörténeti dokumentumok mellett számos tárgyi emlék és fotó mutatja be az uraiújfalui keresztény élet több száz éves történetét.

Az építészetileg is ritka templomot 1784-ben emelték, II. József türelmi rendeletének eredményeként.

A lelkészlakás helyiségei az utóbbi évtizedekben már kihasználatlanul álltak, szorgos kezek munkájának köszönhetően a szépen rendbehozott termekben megvalósult az ökumenikus kiállítás.

Gáncs Jánosné

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!