Civil

2015.09.28. 13:28

Tök jó nap volt Zsirán

Zsira - Egyszerűen egy Tök jó nappal indította az őszt Zsirán szombaton a település apraja-nagyja.

Civil Tudósítónktól

Volt már mosolygósan napos, vacogtatóan borongós, szemerkélően esős nap is 2006 óta a Tök jó nap Zsirán. Az idei kicsit hűvösen szélfúttára sikerült. De valójában ennek van itt az ideje, a természet csuda színes pompája, a ködösen ébredő reggelek lassan készítenek fel bennünket a tél sötétségére. Előkerültek a meleg pulóverek, mellények, bakancsok, hiszen aki igazán elszánt, azt a rossz idő sem riasztotta el a közös programtól. A délelőtt kezdődő főzőversenyre 8 csapat nevezett, horgászok, sportolók, barátok és munkatársak, fiatalok és idősek, férfiak, nők főztek ínycsiklandó finomságokat a bográcsokban. A győztes a zsirai Napköziotthonos Óvoda csapata lett, csirkepaprikásuk nokedlivel maga mögé utasította még a vadhúsokat is. Bizony időbe telt, míg valaki végigkóstolta a szakácsremekeket, de vidáman, jó hangulatban tehette ezt. Erről Vlasits György hűséges társával, harmonikájával gondoskodott. Ismerős dallamok csendültek fel, sokan dalra is fakadtak, s a hűvös szél cinkos barátként messzire vitte jókedvüket s hangjukat.

Vlasits György harmonikajátéka fokozta a jó hangulatot  Fotó: Sodicsné Horváth Gyöngyi

Lehetett kézműveskedni, néhány pillanat alatt a fehér krepp-papírba rejtett nyalókából szellem kerekedett, ám egy rémisztő sem akadt közöttük, valamennyi mosolygott. A gyerekek nem fáztak. Biciklire pattanva akadálypályán tehették próbára ügyességüket. A picurkák is sikerrel próbálkoztak futóbiciklijükön, és néhány bátor apuka is vállalta a kihívást.

Már hagyomány ezen az őszi rendezvényen a kamratombola. A falu lakói olyan dolgokat ajánlanak fel, amelyek a kertjükben termettek, vagy a kamra polcán sorakoznak. Így kerültek egymás mellé finomabbnál finomabb házi lekvárok, szörpök, zöldségek, gyümölcsök. Az esti lámpás felvonulás és a nagy népszerűségnek örvendő bátorságpróba elmaradt, de nem kell rájuk egy évet várni. A szervezők azt ígérték, egy napsütötte októberi hétvégén sort kerítenek rá.

Címkék#Zsira

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!