Civil

2017.04.14. 19:12

Újra „csörgetnek” Kenyeriben

Kenyeri - Nagypénteken és nagyszombaton - immár hagyományosan - egy régi népszokás felidézésére gyűlnek össze Kenyeriben a gyerekek. A harangok csendjében fakereplőkkel járják a falu utcáit, ezzel a „csörgetéssel” jelezve az idő múlását.

Civil Tudósítónktól

Negyven kilométernyi séta. Ebben az évben is erre vállalkoznak Kenyeriben azok a gyerekek, akik egy régi húsvéti népszokás felelevenítésének a részesei. Amíg a harangok némán hallgatnak húsvét előtt, addig nagypénteken és nagyszombaton összesen hat alkalommal járják végig a település minden utcáját, hogy ezzel jelezzék az idő múlását és elűzzék a gonosz szellemeket a falu környékéről.

Ugyanígy tettek elődeik is. A feljegyzések szerint a századforduló előtt az ötödik és hatodik osztályos fiúk a hajnali, déli és esti harangszó helyett az általuk készített, kölcsönkapott vagy éppen megörökölt talicskaszerű, tolható kereplőkkel, utcáról utcára járva pótolták a harangok hangját. Ezt a szokást nevezték Kenyeriben "csörgetésnek". Ezen a két éjszakán meg volt engedve nekik, hogy ne otthon aludjanak, hanem egy előre kiválasztott ház pajtájában rendezkedtek be és a "kerékjászolban" aludtak.

Ma már nem töltik együtt az éjszakát és nappalt a gyerekek, csak a „csörgetések” idejére gyűlnek össze. Kerékpárjaikon érkeztek a gyülekezési helyre, amit ebben az évben a falu játszóterén jelöltek ki a gyerekek szülei és a szervezők. Innen indultak el a közel két óráig tartó, hét kilométeres útnak. A nagypénteken, délután három órakor kezdődő „csörgetésre” kísértem el a gyerekeket. Útközben mindenütt szeretettel fogadták a vidám csapatot. Nem tudom, hogy a gonosz szellemeket sikerült-e elűzniük, de az esőfelhőket biztosan: igazi tavaszi időben sétáltunk mindvégig. Nagyszombaton még két alkalommal járják végig Kenyeri utcáit a gyerekek.

Köszönet illet minden szervezőt, akik évről-évre újra felelevenítik ezt a régi népszokást Kenyeriben. Köszönet a gyerekeknek, akik ebben az évben részt vettek a „csörgetésben”: Németh Anikó, Németh Balázs, Németh Eszter, Mesterházy Péter, Mesterházy Ivett, Pörneczi Petra, Pörneczi Péter, Pörneczi Fanni, Pörneczi Zsófi, Zakár Diána, Zakár Alexandra, Vekszli Gréta, Vekszli Virág, Szár Gábor, Kránitz Katalin.

Pörneczi Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!