Tábla jelzi

2020.09.09. 07:00

Újra él a megszűnt falu, Rábakecskéd – Hetven éve egyesítették a településeket

Mostantól tábla jelzi a településen, hol kezdődtek a hetven évvel ezelőtt megszűnt Rábakecskéd házai.

Civil/Pörneczi Tamás

Lakatos Tibor és Pörneczi Norbert a Rábakecskéd tábla mellett. Tibor édesapja Rábakecskéden született Fotó: VN/PT

„A minisztertanács szeptember 1-én hozott határozatával Vas megyében több község egyesítését rendelte el. Az egyesítések a tegnapi napon léptek életbe. A rendelet a közigazgatás egyszerűsítését szolgálja, ami a közigazgatásban is a bürokrácia megszüntetését jelenti” – olvasható a Vasmegye napilap 1950. szeptember 7-én megjelent lapszámában. Megyénkben 32 települést érintett a rendelet, ebből a celldömölki járásban mindössze kettőt: „Kenyeri és Rábakecskéd községek: Kenyeri néven egyesültek” – szólt a megmásíthatatlan határozat. Ennek a döntésnek éppen a napokban volt a hetvenedik évfordulója.

Lakatos Tibor és Pörneczi Norbert a Rábakecskéd tábla mellett. Tibor édesapja Rábakecskéden született Fotó: VN/PT

Rábakecskéd településnek azonban 1950-ben csak a neve szűnt meg, az ott élők hagyományai, szokásai ma is köztünk élnek. A templom padsorait még ma is úgy emlegeti mindenki, hogy az egyik a rábakecskédi, a másik a kenyeri oldal. Amikor az egykori vasútvonal sorompója helyén átzökkenünk az autóval, akkor is tudjuk, hogy Kenyeribe vagy éppen Rábakecskédre érkeztünk. A sok száz éves múlt visszavonhatatlanul beivódott az itt élő utódokba.

A hetvenéves évforduló alkalmából, a Magyar Közút Zrt. jóváhagyásával és a községi önkormányzat jóvoltából a hétvégén elhelyezték a falu végét jelző táblákat. Bármelyik irányból is érkeznek a jövőben Kenyeribe, mindenütt találkozhatnak az egykor megszüntetett, de a lakók szívében még ma is élő Rábakecskéd település nevével. Vigyázzunk rájuk, és emlékezzünk szeretettel a megszüntetett településre!

Civil/Pörneczi Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!