Csehi

2017.06.19. 15:40

Szobrot kapott Csehi, a nyolcszáz éves falu

Szent Antal a hegyháti település védőszentje: már egész alakos szobra áll a polgármesteri hivatalnál. Búcsúval és szentmisével is ünnepeltek a nyolcszáz éves faluban.

Bakos Ágnes

- Méltó helyszín az emlékezésre a kétszáz éves templom, hiszen a múlt egyik, ha nem a legerősebb tartóoszlopa a vallás - fogalmazta meg V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője.

V. Németh Zsolt államtitkár a csehi templomban
Fotó: Bakos Ágnes

Csehi nyolcszáz éves lett idén, a templomban az úrnapját, az oltáriszentséget ünnepelték - és Szent Antalt, a falu védőszentjét.

Nagy László polgármester elmondta: éppen a kerek jubileumra készült el a Szent Antalt ábrázoló szobor, a sárvári Pintér László munkája.

- Nehéz ma elképzelni, milyen lehetett itt az élet nyolcszáz évvel ezelőtt - mondta V. Németh Zsolt ünnepi köszöntőjében. Valószínűleg cseh telepesek lakták a vidéket, ki tudja, milyen volt a viseletük, az építészetük. Az viszont biztos, hogy Csehi festői látképe akkor is ugyanígy pompázott. A politikus szerint ma már szinte beláthatatlan a nyolcszáz évnyi távolság - de a hagyományokat a bőrünkön érezhetjük, és magát a folytonosságot is.

Szent Antal egész alakos szobra Pintér László sárvári fafaragó alkotása
Fotó: Bakos Ágnes

Azt tanácsolta, ne években, évtizedekben mérjük a Csehi mögött álló nyolcszáz évet, hanem emberöltőkben számoljunk. Egy generáció 25-27 év, ma már kicsit több, amíg felnő a gyermek, és családot alapít. Így, innen nézve nem is olyan hosszú idő az a nyolcszáz év: 30-32 emberöltőt jelent. A nemzedékek sorsa pedig összekapcsolódik - így tekintve a múltat, szinte itt vannak velünk a kezdetek is - monda a politikus. Vernét idézve kérte emlékezésre az ünneplő csehi lakosokat: Elmúlhatunk, de a cselekedeteink nem múlnak el. Semmi sem történhet, ami nem a múlt következménye lenne. Előre is tekintett a köszöntőben: azt kérdezte, vagyon nyolcszáz év múlva kik és hogyan emlékeznek Csehire? Történeti, történelmi energiákat kívánt az itt élőknek.

Nagy László polgármester elmondta: a jubileumi évben felélesztették a Szent Antal-napi búcsút a faluban, és lett már indulója is a településnek: Sláger Tibó jóvoltából - mesélte büszkén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!