Csehimindszent

2015.09.21. 10:25

Szilvalekvárral kínálták a kemencében sült frissen kenyeret Csehimindszenten

Csehimindszent - Első ízben tartották meg a Hagyományok Napját a településen.

Pogács Mónika

-Az egyik célunk a helyi hagyományok megismertetése a gyermekekkel. De emellett szeretnénk a környező települések látnivalóit is megmutatni nekik. Ennek érdekében kerékpárokat is vásároltunk a pénzből. Cél továbbá a hungarikumok bemutatása a diákjainknak. Voltunk már Aggteleken, Hollókőn és a Hortobágyon is - foglalja össze az előzményeket László Jánosné intézményvezető.

A pedagógus hangsúlyozza: a legfontosabb, hogy ezeket az értékeket élményszerűen ismertessék meg a gyermekekkel. Ez volt a cél a Hagyományok Napja elnevezésű rendezvény megszervezésével is.

A programot Mindszenty bíboros nemrégiben felújított szülőházának udvarán tartották.

- Az épületet már szépen rendbe tettük, és a jövőben újabb beruházást is tervezünk. - mondja Fukszberger Imre polgármester.

A Hagyományok Napja is élettel töltötte meg az emlékház udvarát. A csehimindszenti iskola és óvoda mellett Bérbaltavárról is érkeztek óvodások.  Forgószínpadszerűen jártak egyik helyről a másikra a gyermekcsapatok.

Van, ahol cekkert, azaz kukoricacsuhéból font táskát vagy lábtörlőt készíthettek. Lehetett vajat köpülni, mesét rajzolni, rétest nyújtani, régi népi játékokat játszani, gólyalábazni.

Az egyik legnagyobb attrakció a kenyérsütés volt.  Természetesen ez is hagyományos módon, kemencében történt. Helyi idősek mutatták meg ennek tudományát az ovisoknak és iskolásoknak.

- Négyen-öten hoztunk régi kenyérrecepteket. Ebből ötvöztünk egy közös csehimindszentit végül. A tésztát hajnalban dagasztottuk. A kenyér tésztája akkor jó,  ha a fateknőről és kezünktől is selymesen leválik. Most már csak az kell, hogy az új kemence is elfogadjon bennünket,  és finom, vékony héjú, ropogós kenyér süljön benne - avatta be a kenyérsütés rejtelmeibe a diákokat Fukszberger Imréné nyugdíjas óvónő.

A kemencébe végül hat kenyeret vetettek be.  A kisült cipókat egy napig főtt szilvalekvárral, kiolvasztott zsírral fogyasztották el a résztvevők. A szervezők a kenyérből a falu lakóinak is vittek kóstolót.

A hagyományörökítő rendezvénynek  késő ősszel lesz folytatása. Akkor a közösségi házban a tollfosztással, kukoricamorzsolással ismerkedhetnek majd az élményprogram  résztvevői.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!