Csepreg

2013.12.11. 20:32

In memoriam: Dénes József

Csepreg város közössége búcsúzik Dénes Józseftől, a gyémántdiplomás pedagógustól, a kultúra és a közélet jeles személyiségétől.

Dénes Elemér ezredes és a nagybecskereki Prandell Margit ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot a vasi megyeszékhelyen. Sopronban kezdte meg iskoláit 1939-ben. 1943-tól Kőszegen, a katonai alreáliskolában tanult. 1945-ben az iskolával együtt Németországba került, ahonnan csak 1946 nyarán jöhetett haza. Barátai, támogatói hiába csábították Amerikába, ő szülőföldje mellett döntött. A soproni Kossuth Lajos Gimnáziumban (később Állami Tanítóképző) 60 éve szerezte meg tanítói diplomáját. Aranyoklevelét 2003-ban vette át, a gyémántdiploma az idén vált esedékessé. Már munka közben, 1969-ben szerzett Pécsen magyar-történelem szakos oklevelet. A leghosszabb időt Csepregen, az általános iskolában töltötte.

Dénes József (1933-2013)

Tömördön ismerte meg és rajongással szerette Szekér Ilonát, akivel 1960 januárjában házasságot kötött. Két gyermekük született, Hajnalka és József. Élete tragédiája, hogy 25 boldog év után felesége gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. E fájó hiány élete utolsó percéig elkísérte.

Igazi néptanítói utat járt be, majd magyart és történelmet tanított. Tanítványok sokasága került ki a keze alól. Nyugdíjasként lelkesen kapcsolódott be a kulturális közéletbe. A mesemondó versenyek, a honismereti vetélkedők lebonyolításában nélkülözhetetlen volt, konferenciákat látogatott. 1993 után kérték fel a Csepregi Honismereti Kör vezetésére, amit haláláig végzett. Újságírójaként a Csepregi Promenádnak sokat dolgozott, szerkesztésében is részt vett 1994-2004 között. Riportjai rég elfelejtett foglalkozások mestereit mutatták be, közelebb hozták a csepregiekhez a kincsédi, tömördi, tormásligeti emberek életét. Verseket is írt.

A kórházba kerülése előtti napon még meglátogatott minket a könyvtárban, s a pályakezdő évekre emlékezve idézte a korabeli társakat, tanítványokat, s azt a mély szeretetet, az egymás iránti megbecsülést és barátságot, amely élete egészén elkísérte.

Barátságodat, emberségedet megköszönve búcsúzunk Tőled.

A 81 évesen elhunyt pedagógust 2013. december 13-án, pénteken 14.30-kor búcsúztatják a csepregi temetőben.

Ziembicki Erzsébet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!