mozgás!

2017.11.05. 18:17

Felavatták a csepregi sportparkot

Diákok és sportolók jelenlétében adták át ünnepélyesen az új csepregi sportparkot, amit kicsik és nagyok is használhatnak.

Cseszkó Tamás

Ágh Péter országgyűlési képviselő, Vlasich Krisztián polgármester a helyi képviselő-testület tagjaival, valamint csepregi diákokkal a nemrég elkészült sportpark átadóünnepségén Fotó: Ohr Tibor

Immár nemcsak a kisgyermekek sportolhatnak Csepregen, a Malomkertben átadott sportpark ugyanis mozgalmas kikapcsolódásra nyújt lehetőséget az iskolások mellett a felnőtteknek is. A 40 négyzetméter alapterületű, gumitégla borítású területen öt új sporteszközt helyeztek el.

Az ünnepélyes átadón elsőként Vlasich Krisztián polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Emlékeztetett: a kormány egy 2016-os határozatában döntött a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Programról, amelynek alapvető célja, hogy olyan közösségi tereket alakítsanak ki az ország minél több településén, ahol valamennyi korosztály aktívan töltheti el a szabadidejét. Csepreg önkormányzata erre a felhívásra nyújtott be pályázatot, ennek eredményeként épülhetett meg az egészséges életmódot és a szabadidő tartalmas eltöltését segítő, valamint a mozgásra ösztönző települési sportpark kicsik és nagyok örömére. A polgármester hozzátette: az önkormányzat fontosnak tartja az egészséges életmód népszerűsítését, de nemcsak a fiatalokra gondoltak a beruházás megvalósításakor, hanem szeretnék, ha az idősebb generáció tagjai is örömmel vennék birtokba az új eszközöket. A sportparkban lehetőség van húzódzkodni, fekvőtámaszozni, has- és hátizmot erősíteni.

Ágh Péter országgyűlési képviselő, Vlasich Krisztián polgármester a helyi képviselő-testület tagjaival, valamint csepregi diákokkal a nemrég elkészült sportpark átadóünnepségén Fotó: Ohr Tibor

A mostani beruházásnak köszönhetően még inkább erősödik a Malomkert generációkon átívelő közösségi funkciója, a játszótéri hinta, csúszda és mászóka a gyermekek számára jelent kikapcsolódást, a sportparkban pedig elsősorban a felnőtt sportolni vágyók tölthetik el aktívan szabadidejüket, így a családok számára egy könnyen hozzáférhető, ingyen használható szabadtéri létesítmény valósult meg. A polgármester köszönetet mondott a kormány jelentős támogatásáért és Ágh Péter, Csepreg országgyűlési képviselőjének az újabb sikeres közös munkáért. Az óvodások Süni csoportjának dallamos, mozgásra ösztönző műsora után Ágh Péter köszöntötte a megjelenteket és a fellépőket, majd a kicsik bemutatója kapcsán megjegyezte: kisgyermekes apukaként jól ismeri a felcsendült dalokat, örömmel kísérte figyelemmel a produkciót. Elmondta, hogy a sportpark további fejlesztésén dolgoznak a város polgármesterével, hiszen egy nagyszabású terv megvalósítása, a Malomkert rekreációs megújítása a cél a közkedvelt csepregi szabadidős parkban. Hangsúlyozta, hogy erre 100 millió forintot nyert a város, de azon dolgoznak, hogy a kormány további forrást biztosítson az elképzelések megvalósításához. Ez egyebek között a játszótéri rész bővítését, a Malomkert ligetes területének teljes kiépítését és a sportlétesítmény modernizációját foglalja magába. A képviselő elmondta azt is, hogy a helyiek büszkesége lehet az is, hogy Vas megyéből csak Csepreg pályázatát fogadta be a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program.

A beszédek után a képviselő-testület tagjaival közösen adta át az újonnan létesült sportparkot a város polgármestere és Csepreg országgyűlési képviselője, majd pedig helyi fiatalok, Erdődi Krisztián, Keresztes Roland, Lőrincz Bence, Mlinarics Benedek és Zsömbölyi Zolta látványos, sokszor lélegzetelállító bemutatóját láthatták a szép számban megjelent csepregiek, akik az átadó után ki is próbálhatták az eszközöket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!