Csepreg

2013.11.17. 11:55

Több mint hatmilliót költ Csepreg díszfákra

Több mint hatmillió forintot költ Csepreg a lakótelepi utcák díszfákkal való beültetésére. A telepítésnek a tervek szerint december közepéig el kell készülnie.

Tersztyánszky Krisztina

A település vezetése folyamatosan törekszik az egységes, esztétikus, fürdővároshoz illő zöld utcaképek kialakítására. Ennek keretében most a lakótelepi utcák fásítása került sorra. A megvalósítás előtt az érintett környéken élőket lakossági fórum keretében tájékoztatták, illetve kikérték véleményüket. A költő nevű utcák lakóit a szakemberek tájékoztatták arról, hogy a meglévő fákat a jelenleg érvényes jogszabályok alapján ki kell vágni, ugyanis azok túl közel vannak a légkábelekhez. A meglévő növényeket kisebb növésűekre kell kicserélni, azoknak pedig a légkábelektől három méter távolságra kell lenniük.

Mindezek figyelembe vételével az Arany János utca és Móricz Zsigmond utca északi oldalára dísz szilvafákat ültetnek, a József Attila, Móricz Zsigmond és Arany János utcák déli oldalát pedig díszakáccal fogják szegélyezni. Ahhoz, hogy a fák megeredése garantálva legyen, a kivitelezőtől két év ápolást és kiszáradás esetére visszapótlási garanciát kért az önkormányzat. A program a 128 díszfa telepítése mellett tartalmazza a régi fák kivágását, elszállítását, a kivágott törzsek helyének gyepesítését.

A komplex fásítási munkára az ajánlattételi felhívással megkeresett kertészeti cégek közül csak a Prenor Kertészeti és Parképítő Kft. adott be ajánlatot. A költségvetés meghaladja a 6,2 millió forintot, ami lényegesen több, mint amit az önkormányzat erre a célra eredetileg elkülönített.

A régi fák kivágásának és az új fasorok telepítésének határideje december 16, így karácsonyra már az új díszfák szegélyezik majd a lakótelepi utcákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!