Diáksport

2016.06.21. 10:59

Diákolimpiai strandfocibajnok a Váci

Siófok - A strandlabdarúgó diákolimpia országos döntőjében a Váci iskola első, a szentgotthárdi III. Béla szakképző a negyedik helyen végzett.

Vastag Nándor

A strandfoci finálé idén a sportági szakszövetséghez, tehát a Magyar Labdarúgó Szövetséghez tartozott, a rendezvény lebonyolításában azonban a vépi V-VI. korcsoportos labdarúgó diákolimpia országos döntőjének szervező- és versenybizottsága is segített. A vasi csapat ismét kiválóan tette a dolgát, a program mindkét tornán zökkenőmentesen zajlott.

A Váci iskola strandfocis bajnokcsapata. Elől (balról): Nagy Kevin, Standi Róbert, Edelényi Bálint, Mikos Tamás felkészítő. Hátul: Bognár Adrián, Tóth-Gábor Kristóf, Bokor Bence, Nyíri Vince (Fotó: Váci iskola)

A küzdelmekre két korcsoportban került sor egyaránt 16-16 együttes részvételével. Az első szakaszban az iskolák négyes csoportokban körmérkőzést vívtak, ahonnan az első kettő az egyenes kiesés szakaszba jutott, a többiek pedig helyosztókon folytatták a szereplésüket. A IV. korcsoportban két vasi csapat is érdekelt volt, és a sorsolás során ugyanabba a négyesbe kerültek. A csoportmérkőzések aztán a Vácinak sikerültek jobban, a körmendi Kölcseyt 8-3-ra, a Kömlőt 4-1-re, a Szegedet 10-1-re győzte le, ezzel első helyen jutott a nyolc közé. A szombathelyiek a negyeddöntőben is ellenállhatatlanul játszottak, a Székesfehérvárt 9-1-re ütötték ki. A négy között a budapesti rivális ellen 3-1-re nyertek, majd a fináléban sem lassítottak, a siófoki ellenfelüknél 6-4-re bizonyultak jobbnak. A Mikos Tamás által felkészített, Nagy Kevin, Standi Róbert, Edelényi Bálint, Bognár Adrián, Tóth-Gábor Kristóf, Bokor Bence, Nyíri Vince alkotta Váci iskola gárdájának aranyérméhez kétség sem férhetett: veretlenül (hat győzelem) és a legtöbb gólt rúgva (40 találat) szerezték meg a bajnoki címet. A gólkirály 12 találattal Edelényi Bálint lett, míg a legeredményesebb felkészítőnek járó különdíjat Mikos Tamás vehette át. A körmendieknek nem kedvezett a szerencse a csoportkörben. A másik két meccsük közül a Szeged ellenit megnyerték 3-2-re, a Kömlővel szemben viszont 6-4-re alulmaradtak. Azonban ezen három csapat között körbeverés alakult ki (Szeged-Kömlő 4-3), amiből az egymás elleni eredmények miatt a Kölcsey jött ki legrosszabbul, csoportnegyedikként végzett. A folytatásban elverte a Püspökladányt (4-0) és a Gyöngyöst (5-2), így végül 13. helyen zárta a tornát.

A középiskolásoknál a szentgotthárdi III. Béla szakképző csapata a negyedik helyen végzett (Fotó: III. Béla szakképző)

Az V-VI. korcsoportban a szentgotthárdi III. Béla is jól szerepelt. A csoportjában első helyen végzett, miután a Tatabányánál 5-1-re, a Szegednél 4-3-ra, a Kazincbarcikánál 5-4-re jobbnak bizonyult. A vasiak a nyolc között a budapesti Dózsa ellen 2-0-ra nyertek, ám az elődöntőben a későbbi bajnok Gyöngyöstől 3-0-s, a bronzmeccsen a budapesti Jedliktől 5-3-as vereséget szenvedtek. Ezzel a Nagy Róbert által felkészített, Szukics Máté, Balogh Ádám, Soós Attila, Szabó Bence, Szukics Marcell, Nagy Noel, Bajzek Márk, Nyári Olivér, Burka Balázs és Tóth Bence összeállításban szereplő III. Béla szakképző csapata - tavalyhoz hasonlóan - az előkelő negyedik helyen fejezte be a tornát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!