Kacag a web

2019.01.04. 16:38

Beégett a Huawei: ezen nevet az internet

Két alkalmazott vígan posztolta új évi üzenetét, csak éppen arra nem figyeltek, hogy milyen telefonról küldik.

A Huawei P-sorozatú, prémium készülékei évek óta versenyeznek az iPhone-nal – nem is eredménytelenül –, miközben számos szempontból másolják a nagy rivális megoldásait. (Elég csak a dizájn hasonlóságaira, a P20 Pro egygombos megoldására emlékeztetni.)

Ehhez képest két alkalmazottjuk a Twitteren boldog új évet kívánt Happy #2019 hashtaggel.

Arról sajnos megfeledkeztek, hogy látszik, milyen készüléken írták csupa jóindulattal a posztot: éppenséggel egy iPhone-on.

Ráadásul a Reuters szerint az egyik ügyetlen posztolgató éppenséggel a digitális részleg marketingigazgatója volt.

Tiltott gyümölcs a Twitter

A csetlés-botlásra talán az adott okot, hogy Kínában számos közösségi platform, a Facebook, a Google mellett a Twitter használata is tiltott. Ezért az alkalmazottak külföldi SIM-kártyával rendelkező iPhone-t használtak, hogy VPN-en megkerülhessék a szabályokat.

A tweetet persze gyorsan eltávolították, de az elmentett kép szétspriccelt a médiában.

Egy kiszivárogtatott belső céges emlékeztető szerint a két Huawei-dolgozó fizetését alaposan csökkentették.

Nem ez az első malőr, amit Apple készülék használatával elkövettek

Emlékezetes például, amikor Hu Xijin, a Global Times főszerkesztője az amerikaiakkal kereskedelmi háborúba keveredett hazai Huawei és ZTE támogatása mellett állt ki – mi máson, mint egy iPhone-on.

Hu Xijin később kiválóan kimagyarázta magát: szerinte azért használt Apple készüléket, mert „a külföldi márkákat nem szabad megkülönböztetésben részesíteni”.

Hasonló baki megesett már a Samsunggal is, mikor a koreai óriás fizetett reklámarca, Kszenyija Szobcsak twittelt iPhone-nal.

Ok I don’t even want to know how this keeps happening but it’s hilarious pic.twitter.com/sUuHVh4exw

A Google fenti arca, Anushka Sharma pedig a Google Pixel mobil #TeamPixel hashtaget használta – iPhone-os Twitter appon keresztül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!