Durvul a bál

2019.01.17. 10:04

Okostelefonos technológiák lopásával vádolják a Huawei-t

Amerikai törvényhozók kétpárti törvényjavaslatot nyújtottak be a kínai telekommunikációs óriás gyártotta chipek és egyes alkatrészek amerikai forgalmazási tilalmáról.

A törvényjavaslatot szinte egy időben nyújtották be a The Wall Street Journal című lap értesülésének nyilvánosságra hozásával: az FBI bűnügyi nyomozást folytat a Huawei ellen ipari titkok eltulajdonításának gyanúja miatt.

A lap információi szerint

a Huawei ipari-kereskedelmi titkokat lop el amerikai üzleti partnereitől,

köztük például a német T-Mobile amerikai leányvállalatától.

A lap konkrétan a T-Mobile okostelefonjainak tesztelésére használt technológiának az ellopását említette, tudósít az MTI.

Részben egy polgári peres eljárásnak köszönhetően indult meg a nyomozás – írta a lap -: az északnyugati Seattle városában egy esküdtszék felelősnek találta a Huaweit a T-Mobile egyik üzeme robottechnológiájának eltulajdonításában.

Sem az amerikai igazságügyi minisztérium, sem a Huawei szóvivője nem kommentálta a The Wall Street Journal értesüléseit.

Egy sor kínai cég érintett a tiltásban

A törvényhozók javaslata nemcsak a Huawei, hanem a ZTE és más kínai vállalatok olyan termékeire is vonatkozik, amelyek forgalmazása amerikai szankciókat, törvényt vagy exportellenőrzési szabályokat sért.

Úgy tartják, kémkednek a kínaiak

A Huawei a világ legnagyobb telekommunikációs berendezéseket gyártó cége, és a világon a második legnagyobb okostelefon-gyártó. Tevékenységét az Egyesült Államokban régóta behatóan vizsgálják, és az amerikai kormány hatékony lépéseket tett annak érdekében, hogy megakadályozza a Huawei-berendezések rácsatlakozását a nagy amerikai hálózatokra.

Washington – más országokhoz hasonlóan – attól tart, hogy a Huawei berendezéseivel a kínai hatóságok kémkednek.

Támogatják a Pártot, de nem okoznak kárt

A The Washington Free Beacon című konzervatív portál szerdán írt hosszas elemzést arról, hogy az amerikai hírszerzés szerint a Huaweinek szoros kapcsolatai vannak a Kínai Kommunista Párttal és a kínai polgári és katonai hírszerző szervekkel.

A hét elején sencseni keltezésű tudósításában a brit Financial Times című lap arról számolt be, hogy Zsen Cseng-fej, a cég idős és a nyilvánosság elől elzárkózó alapítója újságírók előtt kijelentette: a vállalat „soha, egyetlen kormánytól sem kapott megkeresést információk átadására”.

Majd hozzátette, hogy támogatja a Kínai Kommunista Pártot, de – ahogyan fogalmazott -„nem okoznék kárt egyetlen más országnak sem”.

A Huawei reakciója

Hírünk megjelenése után a cég az alábbi közleményt küldte lapunknak:

„A Huawei Technologies nem kívánja kommentálni a média értesüléseit. A hírben szereplő üggyel kapcsolatban ugyanakkor fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a Huawei és a T-Mobile 2017-ben rendezték vitájukat, miután az Amerikai Egyesült Államok bírósága nem állapított meg károkozást, jogalap nélküli gazdasági előnyszerzést, se szándékos, rosszindulatú magatartást a Huawei részéről a T-Mobile üzleti titkait illetően.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában