Alakváltoztató abroncs

2019.02.08. 12:01

Ezt még a Transformer is elirigyelné (videó)

Képzeljük el, hogy a gumiabroncsok az adott útviszonyokhoz alkalmazkodva mindig teljesen átalakítják a formájukat, hogy a legoptimálisabb menettulajdonságokat hozzák.

Fotó: Shutterstock

A „The Next Driving Lab” szakmai műhely célja, hogy bárhová is vezessen az utunk, elég egyetlen abroncsszett, amivel bármilyen körülmények között, mindig könnyedén és biztonságosan elérhetjük az úti célunkat.

A Hankook szakemberei a Szöuli Nemzeti Egyetem Mechanikai és Repülésmérnöki Tanszékén található Biorobotikai Laboratóriummal együttműködésben

nemcsak elképzelték, hanem meg is valósították

a koncepciót, ami a gumiabroncsok egyik legalapvetőbb tulajdonságát meri újragondolni: a formáját.

Az alakváltó abroncs olyan futurisztikus megoldásokat követ sorban, mint az első, még 2013-ban bemutatott digitális kreatív autó (Digital Creative Car), a 2014-es, agyhullámokkal kormányozható abroncs és a 2015-ben leleplezett, 360 fokos forgásra képes, beépített giroszkóppal rendelkező „golyó”.

Az alakváltó:

A gondolatolvasós:

Mióta a világ, világ, a gumiabroncsokat köralakúra tervezték. A változtatható átmérőjű abronccsal búcsút intenek ennek a hagyományos formának.

A negyedszerre megszervezett „The Next Driving Lab” eredményét 2019 januárjában láthatta először a nagyközönség.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!