Nézze meg a listán a sajátját

2019.02.07. 13:30

Megmutatjuk, melyik mobil mekkora sugárzást gyakorol a tulajdonosára

Szigorú vizsgálat alá vetette a német Szövetségi Sugárvédelmi Hivatal a legtöbb forgalomban lévő okostelefont. Íme, a zavarba ejtő eredmény.

Vajon káros hatást gyakorol a mobiltelefonok sugárzása az emberi szervezetre? Évek óta napirenden a kérdés, hogy a fülünkhöz, s így az agyunk közelében, vagy a zsebben tartott, éjjel az éjjeliszekrényen töltődő mobil káros hatást gyakorol-e?

Ártalmas vagy nem a telefon sugárzása?

Megoszlanak tudományos körökben a vélemények.

Akad svéd kutatás, amelyik egyenesen arra jutott, hogy agydaganatot okoz, egy izraeli csoport vizsgálata pedig a nyálmirigyek jó és rosszindulatú elváltozását valószínűsíti.

Mások patkánykísérletekben úgy találták, hogy a hímek rákosak lettek, a nőstények meg nem, miközben az egerek simán megúszták ugyanazt a dózist.

Fotó: Shutterstock

Míg az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatóság szerint ártalmatlanok a telefonok, a WHO, az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Rákkutató Szervezete talán rákkeltőként tartja számon a telefonokat.

Mire jutottak a német vizsgálatban?

Németekhez illő precizitással mérték le mintegy ötven gyártó közel háromezer készülékének sugárzását. Nem mentek bele tudományos vitákba, csak rögzítették, hogy bár nincs egységes iránymutatás a biztonságról, a Der Blaue Engel (Kék angyal) német környezetvédelmi tanúsítványa

csak olyan telefonokat fogad el, amelyek fajlagos sugárzási aránya aránya kisebb, mint 0,60 watt/kg.

Az alábbi táblázatban bemutatott összes telefon fülhöz tartva több mint kétszeresét hozza ennek a referenciaértéknek.

Infographic: The Phones Emitting the Most Radiation | Statista

Közzétették a vizsgálatuk éllovasait is, azokat a készülékeket, amelyek a legkevesebb sugárzást bocsátották ki.

Infographic: The Phones Emitting the Least Radiation | Statista

Azért kimutathatók tendenciák évek alatt és gyártók szerint

Úgy tűnik, az újabb készülékek kevésbé sugároznak, mint a régebbi gyártásúak.

A német Szövetségi Sugárvédelmi Hivatal adatai alapján a legalacsonyabb sugárzást a Samsung Galaxy Note8 bocsátja ki – fajlagos abszorpciós sebessége 0,17 W/kg. Úgy tűnik, a Samsung készülékei általában is kiemelkedően jól teljesítenek ebből a szempontból.

A legnagyobb rivális Apple két készüléke is a legintenzívebb sugárzást kibocsátó telefonok listáján található.

Messze a leginkább lehangoló adatokat a kínai Xiaomi és a OnePlus produkálta. Átlagosnak vehetők a Sony, a Huawei és az LG gyártmányai.

A többi készülék adatai is fellelhetők a német nyelvű (angolul is beszélő) hivatal weboldalának adatbázisában.

Mit tehet, akit zavar a „talán rákkeltő” minősítés?

Még azok a kutatások is, amelyek elutasítják, hogy rákkeltők lennének az okostelefonok, többnyire úgy vélik, nem árthat kevésbé érzékeny helyeken tartani-tárolni a készülékeket.

Akit aggaszt az esetleges kockázat, s teheti, használja minél többet kihangosítóval vagy fülhallgató-mikrofon szettel a kütyüt.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!