Az Amazonnal akarnak birkózni

2019.05.09. 10:19

Az AliExpress megnyílt a nem kínai kereskedők előtt

Új üzleti modellt épít fel Kína egyik legnagyobb technológiai vállalata, az Alibaba csoport.

Nem kevesebbről van szó, mint hogy Kínán kívül más országok kiskereskedői előtt is megnyitja felületét azzal a nem titkolt céllal, hogy idővel az Amazon igazi vetélytársává válhat.

Ez derült ki abból a nyilatkozatból, amelyet Trudy Dai, az Alibaba nagykereskedelemért felelős igazgatója adott a Financial Times című brit gazdasági napilapnak.

Az AliExpress bevételei a 2018-as üzleti évben 94 százalékkal emelkedtek, amivel a leggyorsabban növekvő részlegek közé tartozott.

A 2010-ben alapított AliExpress a külföldi vásárlókra koncentrál, és korábban csak kínai vállalatoknak nyújtott biztonságos felületet ahhoz, hogy termékeiket egyéni felhasználóknak értékesítsék a világ több mint 150 országában.

Az eladók függetlenek, az AliExpress (részletes vásárlói tanácsadót itt írtunk róla) csak a felületet biztosítja, és az amerikai Amazonhoz hasonlóan szinte bármit meg lehet rajta vásárolni.

Az üzleti modell megváltoztatásának köszönhetően az idei évtől kezdve más országok kiskereskedői is kínálhatják portékájukat az AliExpress platformján szerte a világon. Elsőként négy ország, Oroszország, Törökország, Olaszország és Spanyolország kis- és középvállalkozásainak képviselői regisztrálhattak és kezdhették meg termékeik értékesítését.

Az év hátralévő részében további országok csatlakozhatnak hozzájuk.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában