Több mint kütyü

2019.09.30. 21:32

Nem először ment életet az okosóra

Megmenekült egy brit férfi, aki szerint az Apple okosórájának hála, felfedezték fel nála a szívrendellenességet.

A Fox News által közölt hír szerint a 30 éves Chris Mint körülbelül két éve vett egy Apple Watch-ot. Az okosórája pár hete rendszertelen szívverést jelzett – írja az Origo.

A férfi elment orvoshoz, s az EKG után megállapították, hogy pitvarfibrillációban szenved. Ami

veszélyes szívműködési zavar, vérrögöt és szívelégtelenséget okoz, és akár stroke-hoz is vezethet.

A férfi két szívbillentyűjét is meg kellett műteni.

Felesége, Tiffany levelet írt Tim Cooknak, az Apple vezérigazgatójának, aki megköszönte a történetet, mivel az „további fejlődésre inspirálja a céget”.

Nem ez az első eset, hogy egy Apple Watch életet ment. Augusztusban egy 13 éves fiú okosórája jelzett rendellenességet, mikor is kiderült, hogy Wolff-Parkinson-White-szindrómában szenved.

Másik washingtoni férfinak pedig az okosórája hívta fel a segélyhívó telefonszámát, miután nagyot esett a biciklijéről.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik