Járvány

2021.01.21. 14:39

Oktatást segítő eszközökhöz juthatnak hátrányos helyzetű települések iskolái

Akár 2 millió forint értékű, a digitális oktatást segítő tablet-, valamint notebook csomaghoz juthatnak hátrányos helyzetű települések felső tagozattal rendelkező alapfokú oktatási intézményei a Telenor és a Magyar Református Szeretetszolgálat közös pályázatán.

Forrás: Shutterstock

Az összesen 10 millió forintos keretből elnyerhető technikai eszközök mellett a nyertes intézmények ingyenes, 30 órás akkreditált HiperSuli Digitális Módszertani Képzést is kapnak.

A járványhelyzetben kiemelt figyelem hárul a digitális oktatásra, a tanítás online térbe kerülése egy teljesen új élethelyzetet teremtett a tanároknak, a diákoknak és a szülőknek is. Az elmúlt hónapokban ezért rengeteg intézmény és család számára vált szükségessé a távoktatáshoz elengedhetetlen technikai háttér, így például a megfelelő internetkapcsolat és a digitális eszközök beszerzése. Bár sokan vették sikerrel az eléjük gördülő akadályokat, országszerte vannak még olyan települések, ahol az iskoláknak nagy segítséget jelenthet a távoktatáshoz szükséges eszközpark kibővítése, illetve a használatához szükséges oktatáshoz való hozzájutás.

A Magyar Református Szeretetszolgálat és a Telenor HiperSuli programja Digitális ugródeszka néven pályázatot hirdet

társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból nehéz helyzetben lévő, illetve jelentős munkanélküliséggel sújtott településeken működő, felső tagozattal rendelkező általános iskolák számára. Olyan intézmények jelentkezését várják, ahol a digitális oktatás feltételei az eszköztámogatás révén biztosíthatók, valamint nyitottak arra, hogy a tudásátadás és az információmegosztás új módjait vezessék be pedagógiai programjukba.

A pályázatok leadási határideje 2021. február 16., kedd, éjfél. A részletes kiírás a HiperSuli weboldalán, valamint a jobbadni.hu oldalon olvasható.

Az iskolák az oktatási tevékenység ellátásához szükséges számú tablet és notebook eszközökre nyújthatnak be igényt, intézményenként akár 2 millió forintig. A nyertesek emellett ingyenesen vehetnek részt a Telenor 30 órás akkreditált HiperSuli Digitális Módszertani Képzésén, ahol elsajátíthatják a digitális oktatáshoz szükséges képességeket.

„A Magyar Református Szeretetszolgálat stratégiai célkitűzése, hogy a technológiai fejlesztéseket és IT-eszközöket is szeretetszolgálatba állítsa és oda juttassa el, ahol a pedagógusoknak és diákoknak a legnagyobb szüksége van rá a továbblépéshez. Szeretetszolgálatunk Válaszút komplex digitális programjának tapasztalatai alapján, pontosan tudjuk milyen kihívásokkal néznek szembe a diákok és pedagógusaik a digitális oktatásra való átállás kapcsán, főként a hátrányos helyzetű településeken. A Telenorral közös együttműködés keretében éppen ezért, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból fejlesztendő településeken működő intézményeket céloztuk meg a pályázati felhívással. Fontos célunknak tekintjük a digitális oktatás megvalósítását támogató, fejlett technológiai eszközök eljuttatását az iskolákba, ezért örömmel és aktívan veszünk részt ebben a közös kezdeményezésben” – mondta Lutár Balázs, a Magyar Református Szeretetszolgálat igazgatóhelyettese, szociális fejlesztési és adománykoordinációs vezetője.

„Digitális oktatási programunkkal, a HiperSulival, több mint 600 tanárral és több ezer diákkal állunk kapcsolatban. A velük szerzett tapasztalataink és a vírushelyzet ráerősített arra, hogy a megfelelő digitális oktatás kulcsa a pedagógusok felkészítése. A HiperSuli programmal a járványhelyzet alatt számos területen segítettük az intézményeket és a családokat, így többek közt tanároknak és szülőknek szóló közhasznú információcsomagot állítottunk össze, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztériummal egyeztetve oktatási célú honlapok adatforgalmi díjmentes elérését tettük lehetővé. A Magyar Református Szeretetszolgálattal való jó kapcsolatunkra építve bízunk benne, hogy a mostani segítségnyújtásunk eljuthat a távoktatás feltételei terén leginkább hiányt szenvedő településekre, ahol a digitális oktatáshoz szükséges eszközellátottság jelenleg nem megfelelő” – mondta Mészáros Attila, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatója.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!