Továbbtanulók

2021.01.25. 18:00

Véget ért az első virtuális Educatio kiállítás

Több mint huszonötezer látogatóval zárult a koronavírus-járvány miatt idén online formában megrendezett, 21. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás.

Forrás: Shutterstock

A háromnapos virtuális rendezvényen a pályaválasztás előtt álló fiatalok megismerkedhettek a felsőoktatási intézmények kínálatával, továbbtanulási lehetőségeikről tájékozódhattak.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese az esemény kapcsán elmondta: „Azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. Ehhez nemzetközi összehasonlításban is korszerű tudás megszerzésének a lehetőségét kell biztosítani számukra a felsőoktatásban, amellyel megállják a helyüket, tisztességes bért kereshetnek a munkaerőpiacon. A versenyképes képzések személyes sikerükön, boldogulásukon túl a teljes magyar társadalom gazdasági erejének megerősítéséhez és növeléséhez is hozzájárulnak. Körültekintő tájékozódásra biztatunk minden jelentkezőt, hogy továbbtanulásukról megalapozott döntést hozhassanak.”

A látogatók mintegy 50 felsőoktatási intézmény hallgatóitól és munkatársaitól tájékozódhattak a hazai és nemzetközi egyetemek, főiskolák képzéseiről, felmérhették felvételi esélyeiket, megismerhették a különféle idegennyelv-tanulási és ösztöndíj-lehetőségeket.

A továbbtanulni vágyó fiatalok a felvi.hu oldalon találnak naprakész információkat a felsőoktatási felvételi eljárás menetéről. A jelentkezés határideje 2020. február 15-e.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!