Én megmondtam

2021.03.29. 09:43

Online kampány a tudatosabb, körültekintő fogyasztókért

Országos fogyasztóvédelmi edukációs program hívja fel a figyelmet a vásárlók jogaira, a tipikus megtévesztésekre, visszaélésekre.

Forrás: Shutterstock

Az 1,7 milliárd forint, vissza nem térítendő európai uniós forrás segítségével megvalósuló „Digitális Fogyasztóvédelem – a fogyasztóvédelmi feladatok elektronizálása” projekt keretében indított kampány folyamatosan bővülő tartalmai a legnagyobb közösségi oldalakon, a legnépszerűbb videómegosztón és a leglátogatottabb hazai hírportálon érhetők el. A folytatásban a vállalkozások jogkövető működését online előadássorozat, a téma iránt érdeklődők alaposabb tájékozódását pedig fogyasztóvédelmi podcast is segíti majd.

A széles társadalmi rétegeket célzó program és kommunikációs kampány tavaly ősszel

több közösségi platformon startolt el.

Az „Én megmondtam” profilok szerethető karakterek, kvízek és kisfilmek segítségével közvetítenek a fogyasztóvédelmi ismereteket elmélyítő üzeneteket több ezer követőjüknek. A vásárlókat szándékosan megkárosító trükköket, a jótállás-szavatosság megújított szabályait bemutató videók a Youtube „Fogyasztóvédelem” csatornáján eddig több mint kétmillió megtekintést generáltak.

A kisfilmekben az „Én megmondtam” logóban is feltűnő Rátonyi Hajni személyesíti meg a fogyasztóvédelmi kérdésekben verhetetlen nagymamát, aki egy korábbi szériában unokáját, Gerit igazította el például panaszkezelési vagy szavatossági ügyekben. Az újonnan elkészült videókban Rácz Zsuzsanna által alakított lányát okítja ki a jótállás új szabályaira. Albert Péter pedig a könnyen rászedhető szomszéd szerepében értesül tőle például a csodát ígérő termékek és az előfizetési csapdák buktatóiról.

A kampány a részletekbe menő, átfogó írásokat előnyben részesítők számára is kínál hasznos, érdekes olvasnivalót. A gazdagon illusztrált összefoglalók az Origo önálló, tematikus aloldalán mutatják be tételesen a jótállás-szavatosság új szabályait. Tavasszal szakértők online előadásai nyújtanak majd segítséget a vállalkozásoknak jogkövető gyakorlatuk kialakításában, a leggyakoribb problémák megoldásában. A kampány részeként

előkészületben van egy tematikus podcast-sorozat is, amely tartalmas beszélgetések formájában tájékoztatja az érdeklődőket a legidőszerűbb fogyasztóvédelmi kérdésekről.

A 2021. május végéig tartó kampány célja a lakosság fogyasztói tudatosságának és a vállalkozások jogkövető magatartásának erősítése. A világháló a járványhelyzetben biztonságos terep, a közvetlen elérés mellett azért is alkalmas közege a szemléletformálásnak, mert a vásárlások egyre nagyobb hányada ide tevődik át. A koronavírus felgyorsította az elektronikus kereskedelem egyébként is lendületes térnyerését.

Az internetes és csomagküldő értékesítés éves teljesítménye 2020-ban múlta felül először az ezermilliárd forintot, korábban 6-7 százalékos részaránya a teljes forgalomból mintegy 9 százalékot tett ki. A közelmúltban közzétett Fogyasztóvédelmi szakmapolitikai program ennek megfelelően kiemelten kezeli a fogyasztói tudatosság és bizalom erősítését, a fogyasztói jogok bővítését az online térben.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!