elég volt

2021.07.05. 12:53

Betiltotta a fogyókúrás reklámokat a Pinterest

Egészséges életmóddal kapcsolatos hirdetéseket továbbra is fogad a szolgáltatás.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Nagy változtatást jelentett be a reklámokkal kapcsolatos irányelveiben a Pinterest, az elsősorban a nők körében népszerű tartalommegosztó szolgáltatás teljesen betiltotta a fogyókúrás hirdetéseket – írja az Origo.

Ennek keretében semmilyen fogyást segítőnek mondott termék vagy szolgáltatás sem reklámozható, tiltott lett a súlyvesztéssel asszociálható nyelvezet és illusztráció használata, nem lehet hivatkozni a testtömeg-indexre és hasonló mutatókra, tilossá vált a testtípusok idealizálása vagy becsmérlése.

A Pinterest szerint a változtatásokat egy táplálkozási zavarokban szenvedők segítésére létrejött amerikai szervezettel konzultálva lépte meg, szeretné „testsemlegessé„ tenni a szolgáltatást. Az említett NEDA szerint idén és tavaly március között 41 százalékkal nőtt meg a segélyvonalát hívók száma, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos bezárkózottság rengeteg táplálkozási zavarban küzdőt hozott a korábbinál nehezebb helyzetbe.

A lépések ellenére az egészséges életmód és szokások hirdetése, továbbá a fitneszes termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos reklámok továbbra is megengedettek. A Pinterest célját a mások problémáit haszonszerzési célból rosszindulatúan kihasználni próbáló, időnként konkrétan kókler hirdetőktől való megszabadulás jelenti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!