Nem hajlandók tanulni

2021.09.29. 09:43

Megmutatjuk, melyik cég az ideális zsarolóvírus-áldozat

Legyen amerikai, rendelkezzen több mint 100 millió dolláros bevétellel, lehetőleg nem az egészségügyből, kormányzati szektorból vagy oktatásból.

Forrás: Shutterstock

A Kela jelentése szerint a fenti jellemzőkkel leírható vállalat a legkapósabb a zsarolóvírus áldozatokat kereső bűnözők körében. Nagyon sok bűnözői csoport – közöttük a Blackmatter vagy a Lockbit –

már nem veszi azt a fáradtságot arra sem, hogy adathalász e-maillel vagy más módszerrel megszerezzék áldozataik felhasználó nevét és jelszavát.

Ehelyett inkább a dark neten megvásárolják a hozzáférést ezekhez a vállalatokhoz. Az így megspórolt időt arra használják, hogy újabb támadásokat indítsanak.

Tudják, mit akarnak

A támadóknak, ha már 100 ezer dollárt hajlandóak fizetni a jelszóért, akkor komoly elképzeléseik is vannak a célponttal szemben: amerikai székhelyű, évi 100 millió dollárt meghaladó bevétellel rendelkező vállalatot keresnek, amely nem a kormányzati szektorban, egészségügyben, oktatásban vagy a nonprofit szférában tevékenykedik.

A belépési azonosítókat RDP-hez, VPN-hez, Citrix, Palo Alto Network, VmWare, Fortinet vagy Cisco termékekhez keresik. Az sem fontos, hogy adminisztrátor jogosultságokat tudjanak vásárolni,

a mezei felhasználó hozzáférését adminisztrátorrá tudják avanzsálni.

A befektetés többszörösen meghozza a hasznát, hiszen a váltságdíjak millió dolláros nagyságrendűek lettek a ransomwhe.re oldal szerint (mely bűnözői csoportokra lebontva tartja számon a kifizetett váltságdíjakat). A Conti csoport például idén több mint 14 millió dollárt keresett internetes bűnözéssel, a REvil / Sodinokibi pedig 12 millió dollár felett tart a G Data szerint.

Nyugati célpontokat kedvelnek

Általában a kiberbűnözők az amerikai vállalatok mellett kanadai, ausztrál és európai célpontokat is keresnek.

Az orosz célpontokat azonnal visszautasítják, a fejlődő országokból származó cégek pedig nem kívánatosak,

hiszen ezek kis haszonnal kecsegtetnek. A hackerek fele alapból nem támadja meg az egészségügyben vagy oktatásban tevékenykedő szervezetet, és a kormányzati intézményeket sem vállalják szívesen.

A bűnözői csoportok növekvő tudatosságára vall, hogy egyre többen keresnek angolul kitűnően beszélő és író profi tárgyalókat, akik sikerre viszik a váltságdíj megbeszéléseket. Az íráskészségeiket az üzleti e-mail csalásban tudják kamatoztatni, ahol egy-egy nyelvtani hiba vagy rossz szófordulat gyanút kelthet. Így a nyelvi akadályok sem tudják ezeket a csoportokat meggátolni a váltságdíj sikeres bezsebelésében.

Nem okulunk saját kárunkból

Egy másik elemző, az AtlasVPN kutatása szerint a zsarolóvírus áldozatok fele többször is elszenvedett sikeres támadást – ugyanattól a csoporttól.

Ami nem annyira meglepő, annak fényében, hogy a tanulmány szerint a megtámadott vállalatok közel két-harmada (61 százaléka) nem javította azt a sérülékenységet, amely lehetővé tette sikeres támadást.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!