A kezdet?

2022.04.08. 10:03

Felfedezhették a világegyetem legelső csillagait tartalmazó galaxist

A legkorábbi és legtávolabbi, az univerzum kezdetét jelentő ősrobbanás után viszonylag hamar keletkezett csillagrendszert fedezhették fel csillagászok, akik a Astrophysical Journal című folyóiratban publikálták erről szóló kutatásukat csütörtökön.

A 13,5 milliárd fényévnyire lévő, HD1-nek elnevezett galaxis valamivel több mint 300 millió évvel azután jött létre, hogy 13,8 milliárd éve az ősrobbanás következményeként kifejlődött a világegyetem – közölte a nemzetközi csillagászcsoport, köztük a Harvard és a Smithsonian közös Asztrofizikai Központjának kutatói. A tudósok egyelőre nem tudják pontosan, hogy mit fedeztek fel. 
 

Szerintük az egyik lehetőség, hogy szédítő ütemben, évente akár százával szaporodó csillagok, köztük esetleg az univerzum legelső csillagainak a formálódását látják, a másik lehetőség pedig az, hogy a galaxis a legkorábbi ismert szupermasszív, a Napnál 100 milliószor nagyobb tömegű fekete lyukat foglalja magába.

Az idővonal a legkorábbi galaxisokat és a világegyetem történetét mutatja be
Forrás: NASA, EST, P. Oesch/Yale, The Harvard Gazette

Ha a jövendőbeli megfigyelések is megerősítik az eddigi adatokat, a HD1 mintegy 100 millió évvel korábbi az eddig ismert legkorábbi és legtávolabbi csillagászati objektumnál, a GN-z11 galaxisnál.

   
A kutatók hawaii és chilei távcsövekkel és a Spitzer űrteleszkóppal nyert adatokat használták fel. További információkat remélnek az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA által decemberben felbocsátott James Webb Űrteleszkóptól, amely néhány hónapon belül kezdi meg működését.

   
A HD1-ről megfigyelésekkel eddig nyert információk korlátozottak, nem ismertek olyan fizikai adatai, mint az alakja, az össztömege vagy a fémessége – közölte Harikane Juicsi, a Tokiói Egyetem asztrofizikusa, a publikáció vezető szerzője.

   
A fémesség vagy metallicitás azt jelzi, hogy egy adott objektumban mekkora arányt képviselnek az ősuniverzumot alkotó gázokon, a hidrogénen és a héliumon kívüli anyagok.

   
A kutatók szerint a HD1-et, amelynek tömege talán 10 milliárdszor nagyobb a Napénál, a csillagok első nemzedéke népesíthette be. Az úgynevezett III. populációs csillagokról azt feltételezik, hogy rendkívül masszívak, fényesek, forrók, rövidéletűek voltak és csaknem kizárólag hidrogénből és héliumból álltak.

   
A megfigyelések szerint a HD1 extrémerős ultraibolya fényt bocsát ki, jóval többet, mint a közönséges csillagok. A rendkívüli UV-fényesség egyik magyarázata az lehet, hogy a galaxis belsejében egy szupermasszív, a Napnál 100-milliószor nagyobb tömegű fekete lyuk található.

   
Sok csillagrendszer, köztük a Tejút rejt magában szupermasszív fekete lyukat, amelyek közül az eddig ismert, legkorábbra datált képződmény 700 millió évvel az ősrobbanás után keletkezett.


Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!