Ország-világ

2020.08.17. 17:11

A CarpathiaSat állítja pályára hazánk első telekommunikációs műholdját

Az állam és a magánszektor együttműködésével startol 2024-ben az első magyar kereskedelmi műhold.

Forrás: Shutterstock

Közös vállalatot hoz létre a 4iG Nyrt. (51%), az Antenna Hungária Zrt. (44%), valamint a New Space Industries Zrt. (5%) – tette közzé az informatikai nagyvállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A bejegyzés alatt álló CarpathiaSat Magyar Űrtávközlési Zrt. (CarpathiaSat Zrt.) létrehozásával az alapítók célja, hogy a társaság 2024-ben geostacionárius pályára állítsa és hosszú távon üzemeltesse

Magyarország első kereskedelmi, valamint kormányzati és tudományos kutatási feladatokra is alkalmas műholdját.

Magyarország az International Telecommunication Union (ITU, az ENSZ telekommunikációs szakmai szervezete) tagállamaként a ’90-es évek óta minden szükséges jogi feltétellel és nemzetközi megállapodással rendelkezik ahhoz (geostacionárius pálya, szükséges frekvenciák), hogy saját műholddal szolgálja ki az ország távközlési és telekommunikációs igényeit. A pályaszakaszt még 2004-ben a magyar kormány bérbe adta egy külföldi magáncégnek. A szerződés 2024-ben jár le, ezt követően pedig Magyarországnak újra lehetősége nyílik arra, hogy saját pályapozíciója és frekvenciája fölött rendelkezzen.

Ennek a lehetőségnek kiaknázására jön létre a CarpathiaSat Zrt., amely nemzetközi példákat alapul véve, az állam és magánszektor szoros együttműködésével állítja majd rögzített Föld körüli pályára, illetve üzemelteti Magyarország első hírközlési és telekommunikációs műholdját.

A társaság rendelkezik majd 2024-től a geostacionárius pályaszakasz húsz évre szóló üzemeltetési jogával is.

„A felgyorsult digitalizáció és megnövekedett távközlési igények kiszolgálása érdekében globális törekvés az országok műholdas képességeinek fejlesztése. A kritikus infrastruktúra részeként Magyarország szuverenitása miatt is fontos, hogy ezen a területen is felzárkózzunk a világ élvonalához.” – mondta a mai bejelentés kapcsán Dr. Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos.

Geostacionárius pálya

A geostacionárius pálya (Geostationary Earth Orbit, GEO) olyan Föld körüli pálya, amelyen egy objektumnak a Föld forgási periódusával megegyezik a keringési ideje (23 óra, 56 perc, 4,1 másodperc), és az Egyenlítő síkjában van. Ennek következtében az objektum a Föld bármely pontjáról (ahonnan látható) mindig azonos helyen látható, látszólag mozdulatlan.

A geostacionárius pálya a geoszinkron pálya speciális esetének tekinthető, aminek inklinációja és excentricitása is nulla értékű. A pálya magassága 35 786 km az átlagos tengerszint fölött.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!