feléledt

2020.12.30. 15:00

A laptopok piacára is visszatér a Honor

Újból képes Windows 10 rendszerű eszközöket gyártani.

Forrás: Shutterstock

Gyorsan elkezdett visszatérni a Huaweitől szőröstől-bőröstől felvásárolt Honor márkába az élet, az új tulajdonoshoz került leánycég az ígérete szerint már a belátható jövőben megkezdheti a Play Áruházzal és hasonló appokkal előtelepített, vadiúj okostelefonok piacra dobását – írja az Origó.

Ugyan a Honor elődlegesen az okostelefonjairól ismert, azonban a Huawei kálváriájának indulása előtt óvatosan a laptopok piacára is belépett. Most ennek kapcsán szolgált jó hírrel a kínai gyártó, a Microsofttal kötött nemzetközi szerződésének keretében újból képes licencelni a termékeire a Windows 10-et, erre a korábbi anyacégét sújtó korlátozások miatt jó ideig nem volt lehetősége.

Közleményében a Honor kiemelte, hogy a jövőben folytatni kívánja első osztályú számítógépek tervezését, így a vevők ezen a fronton is számíthatnak a közeljövőbeli visszatérésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!