Idősebbek is elkezdhetik

2019.04.06. 06:00

A magyar ECDL-képzés a világ tíz legjobbja között van

Továbbra is a világ tíz legjobbja között szerepel a digitális írástudást igazoló képzés, közölte a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság.

Fotó: Shutterstock

A Nemzetközi ECDL Alapítvány évente aktualizált statisztikái alapján Magyarország mind a vizsgázók összlétszámát, mind pedig a vizsgázók népességhez viszonyított arányát tekintve az előkelő nyolcadik helyet érte el a világ 158 országa közül tavaly. Magyarország maga mögé utasította az ECDL rendszerét elsőként bevezető Svédországot, továbbá például Franciaországot, Lengyelországot és Romániát is. Ezzel hazánk őrzi az elmúlt években szerzett pozícióját az ECDL-országok között.

Az ECDL-vizsgázást megkezdők száma Magyarországon elérte a félmilliót

A szomszédos országok közül Ausztriában népszerűbb az ECDL, ahol csaknem 785 ezren kezdték meg a vizsgákat, a hazánknál csaknem négyszer népesebb Lengyelországban viszont jóval kevesebb, 310-317 ezer körüli a vizsgázók száma. Európán és a világon belül az Egyesült Királyságban (csaknem 3 millió vizsgázó), és Olaszországban (több mint 2,5 millió vizsgázó) a legnépszerűbb a mindennapokban szükséges digitális ismeretek megszerzését célzó képzés. A vizsgázók számát tekintve a kontinensen kívüli országok közül Magyarország maga mögött tudhatja Dél-Koreát és Ausztráliát is.

Magyarország a népességhez viszonyított ECDL-vizsgázók számát tekintve is a nyolc legjobb között van, 5 százalék körüli arányával. Ezen a területen Málta (24,5 százalék), Liechtenstein (16,6 százalék) és Írország (14,3 százalék) áll a legjobban a 2018-as globális rangsorban. A népességszámot és területet tekintve hasonló kategóriájú országok között Magyarország pozíciója különösen erősnek mondható.

Ma már minden szakmában elengedhetetlen

Tavaly év végére az ECDL-vizsgázást megkezdők száma Magyarországon elérte a félmilliót, ami kiemelkedő eredménynek számít, hiszen a nyolcszor népesebb Németországban is csak mintegy 565 ezren váltották ki a vizsgakártyájukat. Világszerte összesen már több mint 16 millió ember csatlakozott az ECDL (az Európán kívül országokban: ICDL) képzéshez.

Miután a digitális eszközök használata ma már szinte minden szakmában elengedhetetlen, reális cél lehet, hogy néhány éven belül elérjük Magyarországon az egymillió ECDL-est. Az utánpótlás jelentős részét a leendő középiskolások jelentik majd, de a korábbinál több vizsgázóra számítanak az idősebb korosztály tagjai közül is.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!