El nem ereszt

2019.01.29. 15:11

Akkor is követhet a közösségi oldal, ha már kiléptünk

Ugyanis az ismerősökön keresztül azokról is tudnak, akik már felmondták a regisztrációjukat.

Kép: Shutterstock

A közösségi platformok – köztük például a Twitter – a korábbi tagok preferenciáiról is gyűjthetnek információt úgy, hogy figyelemmel kísérik a volt felhasználó akár csak nyolc egykori kontaktját.

A Nature Human Behavior című tudományos lap aktuális számában közölt kutatás vezetője, Jim Bagrow, a Vermonti Egyetem matematikusa elmondta: a közösségi médiában a tagok nem egyedül döntenek a róluk szóló információkról, ebbe a „barátaiknak” is van beleszólása.

Annyira „közösségi”, hogy el nem ereszt

Az információs technológiai ipar óriásain, a Google-on, a Twitteren és a Facebookon egyre nagyobb a nyomás, hogy hirdetési piaci céljaik szolgálatában átláthatóan kezeljék a felhasználók személyes adatait.

Tavaly nagy botrány tört ki, amikor kiderült, hogy a Facebook, a világ legnagyobb közösségi hálózata sok millió amerikai felhasználója adatait adta el a Cambridge Analytica tanácsadó cégnek választási hirdetések pontos célba juttatása céljából, számol be az MTI.

Bagrow és munkatársai csaknem 14 millió Twitter-felhasználó 30 millió nyilvánosan olvasható bejegyzését elemezték statisztikai modellek segítségével.

Nem lehet elbújni előlük

Azt állapították meg, hogy gépi tanulási algoritmusok képesek lehetnek akár 64 százalékos pontossággal kikövetkeztetni, mi lesz a következő szó, amit a felhasználó leír.

Abból indultak ki, hogy a vizsgált tag és a vele leggyakrabban kapcsolatba lépők korábban mi mindent tettek közzé.

Kép: Shutterstock

A pontosság csak három százalékponttal lett kevesebb (61 százalék), amikor csak a vizsgált felhasználó barátainak bejegyzéseit vette figyelembe az algoritmus – írták a kutatók.

„Nincs hova bújni a közösségi hálón” – fűzte hozzá közleményében Lewis Mitchell, a tanulmány társszerzője.

Hangzatos nyilatkozatokban sincs hiány

A Twitter nem kommentálta az eredményeket. Globális adatvédelmi vezetőjük, Damien Kieran szeptemberben azt mondta az Egyesült Államok Kongresszusának, hogy a cég vallja,

a magánszféra védelme alapvető jog.

Bagrow szerint a politikai nézetekről, a vásárlási szokásokról, a kedvenc tévésorozatokról a barátokkal online megosztott információ lehetőséget ad arra, hogy az egyes felhasználók életének sokféle területéről vonjanak le következtetést.

A Facebook nem így látja

„Akkor is fel lehet vázolni egy felhasználó személyiségét a kapcsolatain keresztül, ha ő már törölte magát az oldalról, az információ olyan erősen be vagy ágyazva a közösségi médiába” – írták a tanulmányban.

Noha a kutatás a Twittert elemezte, a többi közösségi platformról is ugyanígy lehet információt gyűjteni – mondta Bagrow.

A Facebook azt közölte, aki nem felhasználójuk, arról nem készítenek profilt. A közösségi oldal tagjai számára aktivitásuk alapján szabja testre a nekik felkínált tartalmakat és hirdetéseket. Mind a Twitter, mind a Facebook felhasználói törölhetik a fiókjukkal kapcsolatos információkat az oldalról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!