Járvány

2020.04.03. 10:25

Ezzel segíti a Google a koronavírus elleni küzdelmet

Világszerte és Magyarországra vonatkozóan is hozzájárul a járvány terjedése ellen hozott hatósági intézkedések okozta utazási, helyváltoztatási szokások bemutatásával a keresőóriás.

Forrás: Shutterstock

A ma közzétett közösségi mobilitási jelentés összesített, anonimizált adatok alapján földrajzilag és helytípusok szerint jeleníti meg a jellemző tartózkodási helyeket, ezzel is segítve a vírus terjedésének megelőzését.

A világjárványra reagálva egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a közegészségügyi stratégiák, így

a vírus átadásának lassítására hivatott szociális távolság betartása is.

A Google Térképen aggregált és anonim adatokat használnak, hogy megmutassák, mennyire zsúfoltak különböző helyek, segítve ezzel a forgalmi dugók azonosítását vagy egy helyi vállalkozás csúcsidejének meghatározását. A közegészségügyi tisztviselők szerint ez a típusú aggregált és anonim adat segítheti munkájukat, hiszen kritikus döntések alapját adják a COVID-19 elleni küzdelem során.

Ma innen letölthető COVID-19 közösségi mobilitási jelentést tettek közzé a világ számos országáról, köztünk Magyarországról, a magyar megyékről is,

hogy betekintést nyújtsanak abba, hogy mi változott az otthoni munkavégzés, a kijárási tilalmak és más, a világjárvány görbéjének ellaposítását célzó intézkedések nyomán. Ezeket a jelentéseket úgy alakították ki, hogy minél hasznosabbak legyenek, miközben betartják a szigorú adatvédelmi protokollokat és irányelveinket.

A jelentés összesített, anonimizált adatokat használt a helyváltoztatások tendenciáinak feltérképezésére földrajzilag, olyan helytípusok szerint kategorizálva, mint például rekreációs helyek (pl. éttermek, mozik, színházak, stb.), élelmiszerboltok és gyógyszertárak, parkok, tranzitállomások, munkahelyek vagy lakóépületek.

Több hét trendjét mutatják be, a legfrissebb adatok pedig az elmúlt 48-72 órán alapulnak.

Miközben a látogatások százalékpontos növekedését vagy csökkenését ábrázolják, nem osztják meg a látogatások abszolút számát. Az emberek magánéletének védelme érdekében egyetlen ponton sem érhetők el személyes azonosításra alkalmas információk, például az egyén tartózkodási helye, elérhetőségei vagy mozgása.

Ezt a jelentést világszerte közzéteszik, kezdetben 131 országot lefedve, beleértve Budapestet és Magyarország megyéit.

Tekintettel az információ fontosságára, lehetőség szerint regionális szintű betekintést is nyújtanak. Az elkövetkező hetekben törekednek további országokat és régiókat felvenni a jelentések közé, hogy azt az egész világon hasznosíthassák a közegészségügyi tisztviselők, akik azon dolgoznak, hogy megvédjék az embereket a koronavírus terjedésétől.

A Google reméli, hogy a közegészségügyi tisztviselők egyéb forrásai mellett ez a jelentés is támogatni tudja a COVID-19 világjárvány kezelését célzó döntéseket. Például ez az információ segíthet a tisztviselőknek megérteni az alapvető utazásokban bekövetkezett változásokat, amelyekre támaszkodva megfogalmazhatják ajánlásaikat a munkaidőre vagy a kézbesítési szolgáltatásokra vonatkozóan.

Hasonlóképpen, a közlekedési csomópontok magas látogatottsága jelezheti annak szükségét, hogy további autóbuszok vagy vonatok indítására van szükség ahhoz, hogy az emberek a kellő szociális távolságot betartva utazhassanak. Végül pedig, nemcsak az emberek utazási szokásainak megértése, hanem a célállomások alakulása is segíthet a hivatalos szerveknek az útmutatások kidolgozásában a közegészségügy és a közösségek alapvető szükségleteinek védelme érdekében.

A közösségi mobilitási jelentésen túlmenően válogatott, a koronavírussal foglalkozó epidemiológusokkal működnek együtt egy meglévő összesített, névtelen adatkészlet frissítésén, amely segíthet a pandémia pontosabb megértésében és alakulásának előrejelzésében. Az ilyen típusú adatok a korábbiakban már segítettek a kutatóknak járványok előrejelzésében, a városi- és tranzitinfrastruktúra tervezésében, valamint az emberek mobilitásának, illetve a konfliktusokra és természeti katasztrófákra adott reakciójának megértésében.

A Google adatvédelmi nyilatkozata

A közösségi mobilitási jelentésben ugyanazt a világszínvonalú anonimizáló technológiát alkalmazzuk, amelyet termékeinkben használunk nap mint nap. A jelentésben differenciált adatvédelmet alkalmazunk, amely mesterséges zajt ad hozzá adatkészleteinkhez, kiváló minőségű eredményeket téve lehetővé egyetlen személy azonosítása nélkül.

A jelentést aggregált, névtelen adatokkal hozzuk létre azon a felhasználók adataiból, akik bekapcsolták Helyelőzményeik követését, amely funkció azonban alapértelmezés szerint ki van kapcsolva. Azok a felhasználók, akiknek be van kapcsolva a Helyelőzmények követése, Google-fiókjukban bármikor kikapcsolhatják a funkciót, illetve bármikor törölhetik helyelőzményeiket közvetlenül az Idővonalukról.

Soha nem látott időket élünk, így továbbra is elkészítjük majd ezt a jelentést, amennyiben visszajelzéseket kapunk a közegészségügyi tisztviselőktől, a civil társadalmi csoportoktól, az önkormányzatoktól és a közösség egészétől. Reméljük, hogy a jelentések majd hozzájárulhatnak azokhoz a közegészségügyi információkhoz, amelyek segítenek az embereknek és a közösségeknek az egészségük és biztonságuk megőrzésében.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!