Több bolygón élhetünk

2019.09.30. 10:23

Fantasztikus részleteket árult el készülő csillaghajójáról Elon Musk

A különc milliárdos-zseni további részleteket hozott nyilvánosságra Starship űrhajójáról, ami óriási lépés lesz az emberiség világűrbe költözése felé.

Guadalajara, 2016. szeptember 28. Elon Musk dél-afrikai származású amerikai fizikus és feltaláló, a SpaceX (Space Exploration Technologies Corp.) amerikai űrkutatási vállalat, illetve az elektromos autókat gyártó Tesla Motors vezérigazgatója és főtervezője beszél a 67. Nemzetközi Űrkutatási Kongresszuson a közép-mexikói Guadalajarában 2016. szeptember 27-én. Musk egy olyan személyszállító űrhajó építésére vonatkozó terveit ismertette a hallgatósággal, amellyel földi telepesek a Marsra utazhatnának 40-100 éven belül. (MTI/EPA/Ulises Ruiz Basurto)

A SpaceX amerikai űrkutatási vállalat alapítója szerint a hajó nagy létszámú legénységet és komoly ellátmányt szállíthat majd a Holdra és a Marsra.

Musk élőben közvetített eseményen, Texasban mutatta be a projekt új fejleményeit, és arról beszélt, hogy az űrhajó a Naprendszer más helyszíneire is eljuthat és nem csak egyszer lehet majd használni.

Az űrhajó hosszú, bolygóközi utakra akár száz embert tud majd szállítani.

11 years ago today, we launched our first successful mission. To date, we’ve completed 78 launches and have developed the world’s only operational reusable orbital class rockets and spacecraft—capable of launching to space, returning to Earth, and flying again pic.twitter.com/5L0q9PJ90P

Musk, aki a texasi SpaceX-bázisról jelentkezett be, elmondta, hogy a Starship várhatóan egy-két hónapon belül megteszi első útját, amelyen 19 ezer 800 méter magasra száll, mielőtt visszatérne a Földre. A vállalat alapítóját, aki az űrhajó ezüstös teste előtt állt egy emelvényen, nagy tömeg hallgatta.

Alábbi, a Twitteren közzétett videó demó a tervezett űrutazásokról.

Starship will be the most powerful rocket in history, capable of carrying humans to the Moon, Mars, and beyond pic.twitter.com/LloN8AQdei

Elon Musk úgy becsülte, hogy ha az űrhajót a következő félévben sikerül orbitális pályára állítani, jövőre már embert is szállíthat.

„Úgy tűnik, hogy a tudatosság nagyon ritka és értékes dolog, és minden lehetséges lépést meg kell tennünk a tudat fényének megőrzése érdekében” – hangsúlyozta Musk. Hozzátette:

„Az ablak kinyílt, hogy több bolygón élő civilizációvá váljunk.”

A Starship segítségével Musk szerint lehetővé válik bázisok létrehozása a Holdon, és városok építése is a Marson.

Musk már korábban felvetette a Mars benépesítésének ötletét. 2016-ban ismertetett elképzelése szerint az első emberek már 2025-ben elindulhatnak a vörös bolygóra.

A NASA amerikai űrkutatási hivatal ugyanakkor legkorábban a 2030-as években tart megvalósíthatónak egy Mars-missziót.

Borítóképünkön még 2016-ban beszél Elon Musk a személyszállító ûrhajó építésére vonatkozó terveiről. (Fotó: MTI/EPA/Ulises Ruiz Basurto)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!