Akár végleg testben marad

2019.03.22. 21:00

Hangyaféle robotokkal gyógyíthatnak a kínaiak

Hangyakolónia által inspirált, orvosi célokat szolgáló robotrendszert fejlesztettek ki a kutatók.

Fotó: Shutterstock

A Science Robotics című szaklapban bemutatott tanulmány szerint a mikrorobotok alkotta „flotta” alkalmas lehet testen belüli diagnózisok felállítására, valamint sejt-, vagy akár molekuláris szintű kezelésekre.

A fejlesztés alapjául szolgáló hangyakolónia kollektíven akár olyan összetett feladatokat is képes elvégezni, mint nagytestű zsákmányállatok elejtése.

Hszie Huj, a Harbini Műszaki Intézet kutatója, a tanulmány vezetője szerint

egy robot két mikrométer átmérőjű, tehát negyvenszer kisebb, mint egy hajszál, így képes végighaladni a hajszálereken is.

A mogyoró alakú fémrobotokat egy váltakozó mágneses mező látja el energiával, ez rugalmassá teszi őket többféle feladat közös ellátásra, meglehetősen behatárolt környezetben – tudósít az MTI a tanulmányról.

A mágneses mező összehangolásával és a háromdimenziós térben való polarizálásával a kutatók egy jól kontrollált, gyors és formálható „robotrajt” kaptak, mely utakat képes kialakítani akár az egyes robotok tömegénél jóval súlyosabb terhek szállításához.

Végleg a testünkben maradhatnának

Hszie Huj elmondása szerint a robotraj alkalmas lehet kóros sejtek azonosítására és megtámadására.

A jövőben akár a testben is maradhatnak az egészségi állapot monitorozása érdekében, új eszközként szolgálva a betegségek korai stádiumú felismeréséhez és kezeléséhez.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!