Járvány

2021.02.15. 06:00

Íme, a járvány csendes nyertese a digitális iparban

Ki gondolná, hogy egy képmegosztó a kijárási korlátozások idején 100 milliónál több felhasználóval bővíti táborát?

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A pandémia fellendítette azt a tech óriást is, amelyik eddig csendesen dolgozott a háttérben.

Bár a Pinterest ritkán tűnik fel a címsorokban,

nem követel akkora figyelmet magának, mint más közösségi oldal, botrányokkal is ritkán tűnik fel, azért az utóbbi években kiemelkedően jól teljesített.

Annyira jól, hogy az iparág egyik nehézsúlyú versenyzőjének a figyelmét is felkeltette. A Financial Times szerint ugyanis a Microsoft az 50 milliárd dolláros cég felvásárlását vizsgálgatta. Talán így akarta magát vigasztalni az óriásvállalat, hogy nem jött össze a TikTok amerikai működtetésének megvásárlása.

Mindenesetre

a Pinterest piaci kapitalizációja nagyjából nyolcszorosára nőtt 2020 márciusa óta.

Az otthon ragadt emberek figyelmét kellően lekötötte a pinelés, hiszen csak 2020-ban több mint 120 millió aktív felhasználót szerzett magának a képmegosztó.

Mint az alábbi ábra mutatja, az elmúlt évek során folyamatosan növekedett, 2016 óta majdnem megháromszorozta felhasználói körét. A havi 98 millió aktív felhasználóval az Egyesült Államokban és további 361 millió felhasználóval a világban a Pinterest a legnagyobb közösségi hálózatok közé tartozik.

Infographic: Pinterest Gains 100+ Million Users on Pandemic Boost | Statista

A képmegosztó még ma is bizonyos mértékig nehezen kategorizálható jelenség: a legtöbb tech cég vagy eszköz (kereső, e-kereskedelem) vagy média (hírcsatorna, videó, közösségi hálózat).

Ehhez képest a Pinterest nem médiacsatorna, de nem is csupán segédprogram.

A cég önmeghatározása szerint ez „egy médiumokban gazdag segédprogram, amely mind az érzelmi, mind a funkcionális igényeket kielégíti”. Úgy fogalmaztak még 2019-ben, hogy a platform végső soron a felfedezésről szól.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!