Alapvető fordulat

2021.09.24. 11:54

Kiáltványt tett közzé az IVSZ – digitális fordulatra van szükség

A digitális fordulat az utolsó esély Magyarország számára, ezért társadalmi összefogásra szólít fel az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért a MENTA konferencián nyilvánosságra hozott kiáltványában.

Forrás: Shutterstock

A digitalizáció minden magyar ember életét, minden hazai vállalat és intézmény működését jelentősen megváltoztatja, és a következő években alapjaiban rengeti meg mindennapjainkat – fogalmaz az informatikai és digitalizálódó vállalkozásokat tömörítő szervezet, amely éves nagy konferenciáján a megváltozott üzleti környezetre, az elérhető forrásokra, valamint az exportlehetőségek hatékony kihasználására fókuszál.

Bár a digitalizáció mindennapjaink szerves részévé vált, Magyarország számos területen lemaradt más országokkal szemben.

Elsősorban a digitális kompetenciák hiányoznak, de a gazdasági és az állami szféra egyaránt lassúnak bizonyult a hatékony megoldások bevezetésében, alkalmazásában. A nemzetgazdaság és a hazai vállalkozások versenyképessége, az ország teljesítőképessége és a lakosság életszínvonala egyaránt azon múlik, hogy a következő években az elkerülhetetlen digitalizációt sikerül-e a saját javunkra fordítani.

Hogy felhívja a figyelmet a digitalizáció kiaknázásának fontosságára, az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért a MENTA konferencián kiadott kiáltványában a gazdasági szektor és a hazai digitális ökoszisztéma összes szereplőjét – saját tagvállalatai mellett a hazai kis-, közép-, és nagyvállalatokat, diákokat, pedagógusokat, munkavállalókat, szakpolitikusokat – a digitális fordulat végrehajtására, és közös cselekvésre hívja.

Ennek gyakorlati megvalósításához a szervezet önkéntes koalíciót, az Összefogás a digitális Magyarország kezdeményezést hívja életre.

Az IVSZ koordinálásával cselekvési tervet készítenek a résztvevők, és azt szak- és fejlesztéspolitikai javaslatokká formálva a döntéshozók elé terjesztik.

„Hiszünk abban, hogy a gazdaság és a társadalom szereplőinek összefogásával, a kormányzat tevőleges támogatásával a következő néhány évben képesek vagyunk jelenlegi adottságainkat előnnyé kovácsolni és a digitalizáció élcsoportjába kerülni. Eddig a digitalizációt megoldandó feladatnak hittük, most már látjuk: valójában évszázadonként egyszer adódó történelmi lehetőség. Egyben hosszú ideig talán az utolsó esélyünk” – foglalta össze a kezdeményezés célját dr. Vinnai Balázs, az IVSZ elnöke.

Az idén szeptember 23-án és 24-én, Sárváron zajló MENTA konferencia résztvevői arra keresik a választ, hogy milyen változások mentek végbe a digitális gazdaságban a pandémia alatt. Hiszen az elmúlt bő egy év megmutatta, hogy a digitalizáció és a technológia erősebb lett, mint valaha, az ezekre épülő piac és iparágak olyan utat járhatnak be, amilyet az elmúlt években talán egyszer sem. A várhatóan újra felfutó, megerősödő piaci folyamatok és maga a digitális gazdaság azonban nem mindegy, hogy milyen irányban, erővel és döntések mentén fejlődik, ezért a MENTA szereplői, előadói ebben nyújtanak útmutatást, segítséget.

Az IVSZ kiáltványának teljes szövegét itt lehet letölteni.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!