Egyenlő követelmények

2019.06.15. 18:00

Már kopogtat az 5G a német piacon

Véget ért Németországban az 5G-hálózatok kiépítésére alkalmas frekvenciák árverése.

Forrás: Shutterstock

A márciusban kezdődött árverés 52 napja alatt 497 licitet tartottak, a részvételre felhatalmazott négy társaság 6,549 milliárd eurót (2120 milliárd forint) fizet a frekvenciák használatáért. Szakértők 5 milliárd euró körüli bevételre számítottak.

A legnagyobb összeget, 2,174 milliárd eurót a Telekom Deutschland fizeti, utána a Vodafone következik 1,879 milliárd euróval, majd a Telefónica Germany 1,424 milliárd euróval, és az 1&1 nevű mobilszolgáltatót működtető Drillisch Netz 1,070 milliárd euróval.

A szövetségi kormány

a bevételt a tervek szerint elsősorban a közoktatási rendszer fejlesztésére,

az iskolák digitális infrastruktúrájának és eszközellátottságának javítására fordítja.

A sikeres aukció lezárása „rajtjelzés az 5G számára Németországban” – emelte ki Jochen Homann, a szövetségi távközlési szabályozó hatóság (Bundesnetzagentur) vezetője.

Hozzátette, hogy az újgenerációs hálózatok nemcsak a lakosságot, hanem az egész német gazdaságot szolgálják majd, a mobilhálózati lefedettség növelése mellett hozzájárulnak újító, innovatív alkalmazások kifejlesztéséhez és az ipari termelési folyamatok optimalizálásához is.

Aláhúzta, hogy a digitalizáció révén átalakuló iparban, „a gépek és eszközök hálózatba szerveződésének” folyamatában az iparvállalatoknak elengedhetetlen, hogy kiépüljenek és megbízhatóan működjenek a jelenlegi legmodernebb, negyedik generációs mobil távközlési hálózatok adatátviteli sebességénél nagyságrendekkel gyorsabb 5G-hálózatok.

A nyertesek azzal a feltétellel használhatják a frekvenciákat, hogy legkésőbb 2022 végéig legkevesebb

100 megabites másodpercenkénti (Mbit/s) letöltési sebességet biztosítanak

valamennyi tartományban a háztartások 98 százaléka számára, valamint az autópályák, a legfontosabb főutak és vasútszakaszok mentén. További feltétel, hogy legkésőbb 2024 végéig a fennmaradó főutak mentén is legalább 100 Mbit/s letöltési sebességet, az alacsonyabb rendű utak, a fontosabb vízi szállítási útvonalak és valamennyi fennmaradó vasútszakasz mentén pedig legalább 50 Mbit/s letöltési sebességet biztosítsanak.

Az árverés előtt egy sor heves vita zajlott a német nyilvánosságban. Az egyik legnagyobb konfliktus arról szólt, hogy az ország területe alapján, vagy pedig a háztartásokat tekintve kell-e meghatározni a nyertesekkel szemben támasztott szolgáltatásnyújtási követelményeket.

A mobilszolgáltatók elvetették a területalapú megközelítést, arra hivatkoztak, Németország területének bő 30 százalékát erdő borítja, és ott az 5G elérésének biztosítása felesleges és rendkívül drága lenne.

A másik nagy vita arról szólt, hogy

miként vehet részt a fejlesztésekben közreműködőként a kínai Huawei.

Ezzel kapcsolatban a szövetségi kormány az eddigi közlései szerint várhatóan azt a megoldást választja, hogy egyetlen társaságot sem tilt ki csak azért, mert egy bizonyos országból származik.

Egyenlő és kiemelten szigorú biztonsági követelményeket határoznak meg valamennyi vállalkozás számára, amely részt akar venni az 5G-hálózatok kiépítésében és működtetésében.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!