modern technológia

2019.10.25. 16:14

Megosztja a terroristák „élőzéseit” a rendőrséggel a Facebook

Új, mesterséges intelligencia támogatású arcfelismerő rendszert tesztelt szerdán a Facebook és a londoni MetPolice közösen.

Forrás: Shutterstock

A rendszer az élő közösségi közvetítések képsorain felismeri, ha valaki terrorcselekményt hajt végre, vagy arra készül és a képeket nem csak megosztja a hatóságokkal, de azonnal le is tiltja a felhasználókat, hogy a felvételek ne bátorítsák a radikalizálódásra hajlamos szélsőségeseket – írja a V4NA.

Már a májusi új-zélandi terrorcselekmény idején felvette a kapcsolatot a Facebook londoni irodája a brit főváros bűnügyi rendőrségével, hogy közös projekttel kiküszöbölhessék, hogy terroristák élőben közvetíthessék borzalmas tetteiket a közösségi médiában. Mint emlékezetes: a Christchurch-beli mecset ellen végrehajtott, 51 halálos áldozatot követelő vérengzés során a gyilkosságokkal vádolt, szélsőjobboldali Brenton Tarrant végigközvetítette, ahogy beront az iszlám imaházba és halomra lövi áldozatait.

A Facebook terrorizmus-ellenes igazgatója, Erin Saltman a SkyNews-nak elmondta, hogy hiába törölték azonnal Tarrant videóját a következő napokban több mint 800-an igyekeztek erőszakos módon újra és újra megosztani.

A közösségi oldalt üzemeltető cég beszámolója szerint csak az elmúlt két évben 26 millió olyan felvételt távolítottak el, amelyeken a felhasználók emberek kivégzését, robbantásokat akartak közzéteni, amelyeket elsősorban az Iszlám Állam és az Al-Kaida tagjai követtek el.

A szakemberek ezért olyan algoritmust fejlesztenek, amely felismeri az élő közvetítésekben a terrorcselekmény elkövetésére utaló jeleket. Bár, hogy ez pontosan mit jelent, azt nem részletezi a Facebook. A sorozatos lövéseket viszont biztosan felismeri a rendszert üzemeltető mesterséges intelligencia, ezt tesztelte ugyanis szerdán a Facebook londoni irodája a Kenti Megyei Rendőr-főkapitányság terrorellenes egységénél szolgáló fegyvermester bevonásával.

A minikamerát a fegyveresre szerelték és a továbbított képeken az újonnan tesztelt Facebook-szűrő azonnal felismerte a sorozatlövés zaját.

A közösségi oldal szerint a rendszer nem csak arra lesz alkalmas, hogy felismerje és letiltsa a videókat, ami kizárhatja, hogy a közösségi média tartalmainak hatására más, arra hajlamos szélsőséges személyek is radikalizálódjanak, de arra is, hogy továbbítsa a felvételeket a hatóságoknak, ahol így nem csak az erőszakos vagy terrorcselekmény helyszínét azonosíthatják a szakemberek, de a képsorokon felismerhető személyeket is

Azt azonban egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy a sikeres teszt után mikor kezdheti meg „élesben” a munkát a terrorvideókat felismerő rendszer.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!