Nem vágnak vissza az Apple-nek

2019.05.27. 10:05

Megszólalt a Huawei alapítója az amerikai szankciók miatt

A saját fejlesztések felgyorsításán, illetve más beszállítókkal való együttműködéseken keresztül igyekszik fenntartani előnyös helyzetét a kínai óriásvállalat – nyilatkozta a cég vezére.

Kép: Shutterstock

Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei) a Bloomberg amerikai hírügynökségnek elismerte, hogy az amerikai megszorító intézkedések lefaragnak a Huawei két éve fenntartott versenyelőnyéből, amelyet komoly erőfeszítések árán szerzett meg olyan versenytársakkal szemben, mint az Ericsson AB vagy a Nokia Oyj távközlési vállalatok, míg 2018-ban már az Apple-t is maga mögött hagyta az okostelefonok eladása terén.

Zsen Cseng-fej
Fotó: Fabrice Coffrini / AFP)

Zsen ugyanakkor hangsúlyozta:

csupán idő kérdése, hogy a Huawei saját megoldásokkal álljon elő,

hiszen már évek óta gyárt mikrochipeket, amelyeket ma már a saját gyártású okostelefonjaiban is használ.

Emellett pedig telefonok és szerverek számára is fejlesztenek operációs szoftvereket – tette hozzá, miközben azonban hárította az azzal kapcsolatos kérdéseket, hogy mégis mennyi időre van szüksége a vállalatnak a saját megoldásokra való átállásra.

A kínai cég már számos áramkört és alkatrészt fejlesztett ki saját okostelefonjai számára, de a legfejlettebb technológiát képviselő alkatrészek terén amerikai beszállítóktól függ.

Kénytelen nyilatkozni a vezér

A korábban a nyilvánosságtól elzárkózó vezérigazgató – aki idén január előtt legutoljára 2015-ben nyilatkozott a külföldi sajtónak – az elmúlt hónapok során egyre inkább a rivaldafénybe kényszerült annak érdekében, hogy minél inkább enyhítse az amerikai-kínai kereskedelmi háború kereszttüzébe került vállalatát érő károkat.

A kínai Huawei Technologies tavalyi 105 milliárd dolláros (721 milliárd jüan) forgalmával a világ legnagyobb mobil távközlési berendezésgyártója volt. Évente mintegy 70 milliárd dollárt fordít alapanyagok és alkatrészek beszerzésére világszerte, ebből 11 milliárd dollár értékben vásárol amerikai cégektől alkatrészeket.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium azonban május közepén feltette a Huaweit és hetven leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől.

Néhány nappal később pedig az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma formálisan is megtiltotta amerikai termékek eladását a kínai telekommunikációs óriásvállalatnak. Ennek eredményeként május 19-én

a Google bejelentette, hogy felfüggeszti több együttműködését a Huawei-jel, a leállítandó szolgáltatásokat azonban még nem részletezte.

Amerikai tisztségviselők korábban „veszélynek” nevezték a kínai óriásvállalatot, és azért lobbiztak a szövetséges országoknál, hogy ne használjanak a Huawei által gyártott eszközöket az ötödik generációs mobil hálózati fejlesztési projektek megvalósítása során.

Nem lesz durva válaszlépés az Apple ellen

Az Egyesült Államok állítása szerint a Huawei távközlési berendezései kémkedésre adnak lehetőséget a kínai hatóságoknak. A Huawei és a kínai kormány több alkalommal is visszautasította az Egyesült Államok állításait és bizonyítékok bemutatására szólította fel.

A vádakkal kapcsolatban a cég alapítója egy múlt heti interjúban úgy fogalmazott: a Huawei magánvállalat, termékeinek vásárlása és használata kizárólag személyes preferencián alapuló felhasználói döntés kellene hogy legyen, nem pedig politikai játszmák tárgya.

A Huawei-jel szemben felmerülő másik vád, hogy a cég az ipari kémkedés és a nagyrészt amerikai csúcstechnológiás megoldások ellopásának eszközeivel tört fel ilyen gyors ütemben.

Zsen ezzel kapcsolatban a hétfőn megjelent interjúban úgy fogalmazott, hogy

előbbre tartanak az Egyesült Államoknál, ahol még nem is állnak rendelkezésre azok a technológiák, amelyeket a Huawei használ.

Aláhúzta: „ha le lennénk maradva, Trumpnak semmi oka nem lenne rá, hogy ilyen fáradhatatlanul támadjon minket”.

Azokkal a találgatásokkal kapcsolatban, hogy Peking esetleg az amerikai szankciókra válaszul megtorló intézkedéseket vezetne be az Apple amerikai technológiai óriásvállalattal szemben, Zsen a Bloombergnek elmondta: „ez egyrészt nem fog megtörténni. Másrészt, ha mégis megtörténne, én fogok ellene elsőként tiltakozni”.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!