Kiemelt jelentőségű iparág

2019.02.23. 06:00

Mesterséges intelligenciát fejlesztő központot adtak át

A Continental AG technológiai vállalat megnyitotta budapesti központját.

Jens Brüning, a központ vezetője elmondta: a helyszín kiválasztásában fontos szempont volt, hogy legyenek a közelben a mesterséges intelligenciához (MI) értő szakemberek, működő autóipari környezet, jó infrastruktúra. A központban az év végére száz mérnök dolgozik majd, az alkalmazotti kör fele már ott van – ismertette.

Hazánkban kiemelt jelentőségű a járműipar

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta: abban, hogy a vállalat Budapestre hozta ezt az unikális fejlesztő központot, szerepe volt a Continental és a magyar kormány között felépült bizalomnak, adta hírül az MTI.

A járműipar – az általa teremtett munkahelyek valamint a k+f+i-tevékenység (kutatás-fejlesztés-innováció) miatt – kiemelt jelentőségű iparág Magyarország számára, a kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy minél több fejlesztést idehozzanak – tette hozzá.

A megoldások az élet más területein is hasznosulnak

Kitért arra is, az autóipar számára nagy kihívás, hogy a számítógépeket nemcsak egyszerű szabályokra kell megtanítani, hanem a közlekedésben fel kell ismerniük az emberi szándékokat is. Sok területen alkalmaznak mesterséges intelligenciát (MI), de az autóipari a legbonyolultabb a közlekedési környezet miatt, az ott kidolgozott megoldások átkerülnek a repülő- és űriparba, vagy a kutatásokban olyan területekre, mint a matematika valamint fizika.

Az új központ a Continental vállalat magyarországi működését az automata vezetéshez szükséges megoldásokkal látja el. A csapat jelenleg MI-specialistákból, data-managerekből, speciális mérnökökből és alkalmazásfejlesztőkből áll, és a következő hónapokban folyamatosan bővül majd, míg eléri a célul kitűzött létszámot – ismertette Jens Brüning.

Sascha Semmler, a Continental Advanced Driver Assistance Systems (ADAS) üzletágának kameraprogram-menedzsment vezetője elmondta, az új központ létrehozása mérföldkő a Continental számára az automata vezetés felé haladó úton. Az itt fejlesztett megoldások jelentősen hozzájárulnak majd ahhoz, hogy az automata vezetéshez használt rendszerek már a közeljövőben használatra készek legyenek, biztonságosabbá tegyék a közlekedést.

Borítókép: Shutterstock

A Continental

Az 1871-ben alapított vállalat forgalma 2018-ban várhatóan eléri a 44,4 milliárd eurót. A cégcsoport több mint 244 ezer alkalmazottat foglalkoztat 61 országban.

A vállalat Magyarországon hét gyárral és egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel és logisztikai központtal van jelen, és a bérelt munkaerővel együtt mintegy 8 ezer munkavállalót foglalkoztat. A Continental AG öt divíziója (Interior, Chassis&Safety, Powertrain, ContiTech, Tyre) végez gyártó-, szoftverfejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Budapesten, Veszprémben, Szegeden, Makón, Vácott, Nyíregyházán valamint Budaörsön.

A debreceni elektronikai gyár zöldmezős beruházása 2018 harmadik negyedévében kezdődött el. A gumiabroncs üzletág 1991 óta van jelen a magyar piacon értékesítési irodával és disztribúciós raktárral.

A budapesti központ nyitását 2018. január 30-án jelentették be, működését 2018 májusában kezdte. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás bejelentésekor elmondta, hogy az 5,5 milliárd forintos beruházáshoz 1,37 milliárd forint támogatást ad a magyar állam.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!