Online ügyintézés

2019.06.14. 11:54

Nemzetközi konferencia a digitalizáció bírósági térnyeréséről

A Visegrádi Négyek és Horvátország képviselőinek részvételével kezdődött nemzetközi konferencia a Magyar Igazságügyi Akadémián.

Két napon át előadásokon, kerekasztal beszélgetéseken, workshopokon cserélnek eszmét a résztvevők arról, milyen lehetőség rejlik a bírósági szervezetet érintő digitalizációban – írja a birosag.hu.

A nemzetközi eseményt az Országos Bírósági Hivatal elnöke nyitotta meg. Dr. Handó Tünde a Digitális Bíróság vívmányai közül kiemelte többek között a távmeghallgatást, a beszédfelismerő és leíró programot, de szólt az elektronikus kapcsolattartás lehetőségéről is. A digitális fejlődés, az innováció nem állhat meg – hangsúlyozta.

Élbolyban a hazai bírósági szervezet

Handó Tünde az Európai Bizottság igazságügyi eredménytáblájának legfrissebb adatait is ismertette, miszerint a magyar bírósági szervezet az élbolyban van az online ügyintézés terén, Magyarország messze megelőzi például Németországot és Franciaországot is azzal, hogy teljes körűen biztosítja az elektronikus ügyintézés lehetőségét.

A hazai bírósági szervezet az online elérhető, nyilvános információk mennyiségét illetően is jobban teljesít az uniós tagállamok többségénél, megosztott második helyezést ért el azzal, hogy egy-egy eljárásról elektronikusan is elérhetőek az információk.

A nemzetközi konferencián előadást tartott dr. Paczolay Péter, az Európai Emberi Jogok Bíróságának bírája, aki a digitalizáció előnyeit és hátrányait vette számba, több uniós tagország joggyakorlati példáján keresztül. Paczolay Péter hangsúlyozta: ugyanazokat az emberi jogokat kell biztosítani online térben, mint amelyek az „offline” térben léteznek.

Kiemelten fontos az adatbiztonság

Dr. Alan Uzelac, a Zágrábi Egyetem professzora a digitalizáció kihívásait vette számba és arra kereste a választ, hogy meddig mehet el a bírósági digitalizáció, és milyen mértékben helyettesítheti a humán bíróságot. Hangsúlyozta: a bíróságnak és a digitális fejlesztéseknek támogatniuk kell egymást, együttműködésre van szükség, a digitalizációt az igazság szolgálatába kell állítani.

Dr. Christoph Sorge, a Saarland University professzora az” IT biztonság szerepe a bíróságokon” címmel tartott előadást. Sorge szerint jelenleg nincs még 100 százalékos biztonság, de a mérnökök, informatikusok felelőssége az, hogy a rendszerek biztonságosan használhatóak legyenek a bíróságok és az ügyfelek számára egyaránt. Nem kellene visszatérni a papír alapú ügyintézéshez – tette hozzá.

Az elektronikus világ fejlődése során felmerülő jogi, technikai és etikai kérdésekre a nemzetközi konferencia résztvevői kerekasztal beszélgetéseken is keresik a válaszokat, ahol a tárgyalótermi digitális eszközök és a digitális oktatás tapasztalatait, jó gyakorlatait is megosztják egymással. A pénteki workshopokon pedig azt vitatják meg, milyen kihívások elé állítja a bíróságokat az ügyfelekkel történő elektronikus kommunikáció.

A kétnapos nemzetközi konferencián a Digitális Bíróság fejlesztéseit is megismerhetik az érdeklődők, a beszédfelismerő és leíró program, valamint az elektronikus határozatszerkesztő is bemutatkozik az öt európai ország képviselői számára.

Borítóképen dr. Paczolay Péter, az Európai Emberi Jogok Bíróságának bírája (Kép forrása: Magyarország Bíróságai)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!