Tippek-trükkök

2019.03.05. 06:00

Posztolt régen valami kínosat a Facebookra? Kattintással eltüntethető

Amit egyszer posztoltunk, s mások a levelezésükbe vagy képernyőképpel elmentettek, azt nemigen lehet meg nem történtté tenni: az internet (és a Facebook) emlékszik.

Ha viszont még nem mentették el, s küldték szét, amint mondjuk a leendő munkáltatónkon gúnyolódunk, akkor még lehet gyorsan cselekedni.

Talán jobb is, mert például új munkahelyen nem csak a kollégák azonnali rutinlépése a Facebook fiókunk nyilvános tartalmának tüzetes átvizsgálása, hanem ezt teszi leendő főnökünk és a HR-osztály is. A fejvadász cégekről nem is beszélve.

Pár kattintás, és gondos gyomlálás

Szerencsére már egy ideje adott a korábbi bejegyzések láthatóságának utólagos megváltoztatása funkció a közösségi portálon. Nem mindenható, de fontos eszköz, mégis kevesen használják.

Eléréséhez kattintsunk szokás szerint a Facebook nyitóoldalán a lefelé mutató „ék”-re, válasszuk a Beállításokat, majd a balra megjelenő menüben az „Adatvédelem” opciót.

A „Régebbi bejegyzések korlátozása” választásával az összes régebbi bejegyzésünket el tudjuk tüntetni idegenek elől.

Mindezt – hogy kivel osztunk meg egy tartalmat – egyenként is meg lehet változtatni, ha kattintjuk a célközönség-választót, és új célközönséget, mondjuk a „Csak ismerősök”-et választjuk ki.

Jó figyelembe venni, hogy ha később vissza akarjuk vonni ezt a műveletet, akkor minden egyes bejegyzésnél külön kell módosítani a közönséget. A régebbi bejegyzések célszemélyeinek korlátozása nem vonható vissza egyetlen kattintással.

Ez az eszköz segít – a saját beállításainkon

Ha korábban „Egyéni” célközönséggel (például Ismerősök, kivéve a távolabbi ismerősök vagy Közeli ismerősök beállítással) osztottunk meg valamit, a művelet az ilyen régebbi bejegyzések célközönségét nem változtatja meg.

Természetesen ez az eszköz csak az általunk megosztott bejegyzések közönségét szabályozza: ha valaki minket jelölt meg, a saját bejegyzéseinek láthatóságát csak ő szabályozhatja.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!