Hazai mérések

2019.07.30. 14:41

Vizsgálják, van-e káros mellékhatása az 5G-nek

Az ötödik generációs mobilhálózatok fejlődése kapcsán ismét fellángolt a vita, hogy az új technológia mennyire káros az emberi szervezetre, az élővilágra.

Már a tesztüzem szakaszában mérte a hírközlési hatóság az ötödik generációs mobilkommunikációs technológia elektromágneses sugárzását, amelyet elhanyagolható mértékűnek ítélt meg. A nemzetközi tanulmányok alapján megállapított határérték betartása közös érdek, átlépésére hét éve nem volt példa Magyarországon.

Hogy ez így is maradjon, a hatóság szimulációs rendszert fejleszt ki, amelynek segítségével mérések nélkül is kiszámítható lesz az 5G-antennák hatása – írja részletesebben elemző cikkében a Magyar Nemzet.

Ellentmondásos vizsgálati eredmények

Az Egészségügyi Világszervezet 2011-ben potenciálisan rákkeltőnek nyilvánította az elektromágnesességet, tavaly pedig egy kutatócsoport kísérleti patkányokon erősítette meg a feltételezést. Vannak, akik a sugárzást okolják a depresszióért, az álmatlanságért vagy éppen a hormonális zavarokért.

Több mint kétszáz tudós pedig a közelmúltban arra szánta el magát, hogy petícióban ellenezzék további 5G-antennák üzembe helyezését, mert szerintük nincs elegendő tanulmány a technológia egészségügyi kockázatairól.

Valóban elengedhetetlen, hogy a jogszabályalkotás és a tudomány biztosra menjen annak érdekében, hogy az új technológiák bevezetése ne veszélyeztesse a felhasználók egészségét. Ezt szem előtt tartva a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakemberei idén tavasszal, az 5G zalaegerszegi tesztelése alkalmával ellenőrizték a sávtisztaságot és a zavarmentességet.

Most rendben, de mérnek tovább

Az eljárás során egyfelől megállapították, hogy a tesztadó a kijelölt frekvenciatartományon belül működik. Emellett az elektromágneses sugárzást is mérték kézi műszerrel a bázisállomás közvetlen környezetében, valamint annak nagyobb, ötszáz méteres körzetében egy hónapon keresztül a Nemzeti Népegészségügyi Központ közreműködésével.

Az eredmények szerint az elektromágneses kitettség értéke a teljes kitettségi szinthez képest elhanyagolható és nagyságrenddel az egészségügyi határértékek alatt marad.

Ám mivel az 5G-rendszerek éles használata számos végfelhasználói eszköz használatát jelenti majd, további ellenőrzések is szükségesek, csakúgy, mint a felhasználók tudatosságának fejlesztése.

Milyen vizsgálatok indokoltak?

A hatóság az egyes eszközöket nem önmagukban vizsgálja, hanem a környezetből összességében származó számtalanfajta sugárzás együttes hatását méri. Ezek két nagy kategóriába sorolhatók. A Föld mágneses tere, a villámok által keltett és a világűrből érkező elektromágneses sugárzás természetes eredetű.

A másik csoportba az emberi tevékenység eredményei tehetők, például a rádiós és a televíziós műsorszórás, illetve a mobiltelefonok jelei, az elektromos gépek, a motorok vagy éppen a mikrohullámú sütők okozta hullámok.

A hírközlési technológia által kibocsátott sugárzás kilencven százaléka köthető a mobiltelefonáláshoz és egy-egy százaléka az FM-rádiózáshoz és a televíziózáshoz (a fennmaradó nyolc százalékot az egyéb kategóriába sorolja a hatóság).

Az 5G által érintett frekvenciák korábban és jelenleg is használatban vannak,

csak éppen más és más célokat szolgáltak régebben, mint most vagy a jövőben fognak.

A hatóság ismertette azt is, mi alapján állapították meg a nemzetközi szervezetek az egészségügyi határértékeket. A tanulmányokat megalapozó mérések alapján felállított korlátok betartása biztosítja, hogy az adott sugárzás az emberi szervezetre nem gyakorol károsnak tekinthető hatást.

A Magyarországon hatályos, lakosságra vonatkozó egészségügyi határértékeket rendelet rögzíti, amelyek a nemzetközileg elfogadott értékeken alapulnak. Noha a nemzetközi 5G-vizsgálatok kapcsán előtérbe került az egészségügyi határértékek felülvizsgálata az új típusú rendszerek paramétereit és telepítési jellemzőit figyelembe véve, az NMHH-nak nincs hatásköre megítélni bármilyen egészségügyi hatást. Ugyanakkor a jogszabályban rögzített határértékek betartását mérheti és méri is.

Hogyan mérik a sugárzást?

Az elektroszmog vizsgálatára, a fent sorolt elektromágneses sugárzási típusok mértékének ellenőrzésére 38 állandó mérőállomást és húsz hordozható szondát használnak. Utóbbiakat a lakóépületekre és a lakásokba is el lehet helyezni, ha valaki célzottan kéri a vizsgálatot. Az elmúlt hét évben a hatóság szakemberei 2800-nál is több mérést végeztek el lakóépületek, iskolák és adótornyok közelében.

A mérések közül egy sem mutatott az egészségügyi határértéken felüli adatot,

és nem adott okot további intézkedésre.

Ezek a mérések a már használatban lévő technológiák sugárzását mérték, ám a hatóság 5G-re való felkészülése tartalmazza a kitettséget elemző szimulációs rendszer fejlesztését is.

Ennek az ellenőrzés mellett publikációs és engedélyezési célja is van, illetve össze lehet majd hasonlítani az adatokat más országokban számított eredményekkel is. Svájcban és Franciaországban például már működik ilyen, a magyar rendszer a jövő év végére készülhet el.

A szimuláció kifejlesztését indokolja a berendezések sugáregészségügyi engedélyezésének támogatása, ugyanis az esetek nagy részében a virtuális számítások elegendők lehetnek a jóváhagyáshoz. Mindez jogszabályi módosítást is igényel; az ehhez szükséges konzultációt az NMHH már megkezdte, így a szimulációs rendszer 2021-ben kezdheti meg a működését.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!