MCS FIFA 21

2020.11.26. 15:22

Két forduló maradt hátra, de kik juthatnak még tovább

A Megyék Csatája FIFA mezőnye teljesítette a féltávot, és nagyjából kezd kirajzolódni, hogy az egyes csoportokból kik juthatnak tovább.

A Megyék Csatája FIFA 21 csoportmérkőzései az utolsó szakaszukba léptek, ahol már minden egyes pont létfontosságú a játékosok számára, ha ott szeretnének lenni a rájátszásban. Elég változó, hogy ki hány mérkőzést játszott le, de összességében a fordulók felét már teljesítették a résztvevők, és szépen kirajzolódott, hogy kik azok, akik esetleg joggal pályázhatnak a továbbjutást érő helyek egyikére, és kiknek szállt el gyakorlatilag erre az esélyük. A tabella alapján és a hátralevő játéknapokat figyelembe véve nagyjából megállapítható, hogy kinek mennyi esélye van a következő körbe jutásra.

Megyék Csatája FIFA 21 PS4

Keleti csoport

Borsodi Sólymok: Szerencsétlen kezdés, hiszen a csoport legerősebbje ellen játszotta le az eddigi egyetlen meccsét. Ha javít és több győzelmet is arat, meglehet a playoff

Hajdúsági Sárkányok: A mérkőzéseinek nagy részét már lejátszotta, és szerencséjére a 6 ponttal is ott van a második helyen. Az utolsó párosítását meg kell nyernie, hogy biztosan továbbjutó lehessen, de még az sem biztos, hogy elég lesz

Szabolcsi Medvék: Egy összecsapás után 3 pontot szerzett, a következő fordulóktól sok függ majd, hogy mire lehet képes zozy

Békési Oroszlánok: Az elmúlt fordulók nem jöttek össze számára, de jó néhány meccse van még, amin bizonyíthat, hibázni viszont már nem igazán hibázhat, ha tovább akar jutni

Jászsági Lovas Vitézek: A négy játékos közül az egyik, aki még veretlen, ráadásul a 18 megszerzett pont minden bizonnyal az első helyet jelenti majd a kvintettben

Nyugati csoport

Fejér Megyei Királyok: A nagy rangadó Leves ellen még várat magára, ha azt sikerül behúznia, akkor minden bizonnyal kvalifikálja magát a következő körbe.

Zalai Íjászok: Ő a másik megyei képviselő, aki mind a 6 mérkőzését megnyerte, így biztosan ott lesz a rájátszásban.

Veszprémi Várvédők: A négy vereség alighanem azt is jelenti, hogy a továbbjutás elúszott, de borsot még törhet az ellenfelei orra alá.

Győri Ezüst Páncélosok: Meg tudott lépni a Fejér Megyei Király elől, ezzel lépéselőnybe került, de az utolsó meccsén kötelező a két győzelem.

Vas Megyei Struccok: Bazsi szintén kiszállt a küzdelemből, miután eddig még csak egy döntetlent sem sikerült összekaparnia.

Déli csoport

Tolnai Hercegek: Miután nagyot meccselt Endline-nal, és sikerült az egyik meccset behúznia, így lefoglalta a helyét a legjobb nyolcban

Csongrádi Turulok: Endline nagyon ügyesen játszott a legutóbbi játéknapon, és az ott szerzett rengeteg pontja a második helyre repítette őt, melyre matematikailag már csak gyurma veszélyes

Baranyai Bástyák: Van még néhány meccse, de mivel eddig pont nélkül áll, már csak a szépítésben reménykedhet

Bács-Kiskun Betyárok: Az előző fordulóban kell volna bizonyítania, de rosszul jött ki a lépés, így az utolsó mérkőzésén egy felszabadult játékost láthatunk majd

Somogyi Sasok: Ha gyurma tökéletes hajrát fut, akkor bizony meglepheti a mezőnyt és képes továbbjutni, ehhez azonban tényleg nem szabad hibáznia

Északi csoport

Komáromi Ezüst Vitézek: Legutóbb pihent, és csendben figyelhette ellenfeleit. Remélhetőleg jól mérte fel őket, mert minden egyes meccsét meg kellene nyernie, ami nem lesz könnyű

Hevesi Gólyák: Egy fokkal jobb helyzetben van, mint a Nógrádi Tollas Vitéz, hiszen kettővel több meccset játszik még, viszont a két legnehezebb ellenfél vár rá

Budapesti Griffek: A verseny egyik legnagyobb esélyese nehezen indult be, és eddig csak nehézkes sikereket aratott, de a pontok megvannak, és már nem kell sok a továbbjutáshoz, de azért oda kell tennie magát

Pesti Arany Oroszlánok: RozsaGergo eddig is bizonyította, hogy komolyan gondolja a továbbjutást, és igazából ezt részben teljesítette is. Ha szerez még néhány pontot az utolsó találkozóin, akkor már nem csak feltételes mód lesz a következő körben való szereplése

Nógrádi Tollas Vitézek: Nagy diadal volt, mikor Tocska megnyerte a megyei selejtező döntőjét egy nagy riválisa ellen, a csoportban azonban nem jött ki a lépés. Jól játszott eddig minden ellenfele ellen, de nem gyűjtött elég pontot, így már csak matematikai esélyei maradtak

Megyék Csatája FIFA 21 Xbox

Keleti csoport

Borsodi Sólymok: Zsolo nagyot ment az elmúlt hétvégéken, így ő az egyik olyan, aki elérte a 15 pontos határt három játéknap után, és ott lesz a következő körben

Hajdúsági Sárkányok: Nagyon össze kellene szednie magát, de az eddig megszerzett 1 pont így is soványnak tűnik a továbbjutáshoz

Szabolcsi Medvék: A két legfontosabb meccse, a Békési Oroszlánok és a Jászsági Lovas Vitézek ellen még hátra van, így ezektől függ, hogy meglesz-e a playoff

Békési Oroszlánok: Akárcsak a szabolcsiaknál, itt is a következő négy találkozó dönt a továbbjutás sorsáról

Jászsági Lovas Vitézek: YaW remek első félidőt produkált, viszont az egyhetes pihenő után még nem ülhet a babérjain, azonban elég egy győzelem és ő is ott lesz a továbbjutók között

Nyugati csoport

Fejér Megyei Királyok: Bár lépéselőnyben van a pontjainak köszönhetően, de ebben a csoportban nem nagyon lehet tudni még, hogy mi lesz. Ha ezt a teljesítményt továbbra is tartja, akkor az egyik továbbjutó hely az elkel

Zalai Íjászok: Felemást teljesítményt nyújtott eddig, az egyik meccse mindig pocsékul sikerül, a visszavágóra azonban felszívja magát. Ha a továbbjutást fontos, akkor viszont ezen javítania kell mindenképpen

Veszprémi Várvédők: Nagyon szoros összecsapásokat játszott eddig, és kétszer vesztett is pontokat, ami a folytatásban ilyen szoros csata mellett nem engedhető meg

Győri Ezüst Páncélosok: Ultimate Teamben jeleskedik, de itt egyelőre nem tud olyan meggyőző teljesítményt nyújtani, mint szeretne. Szerinte is tényleg bárki nyerhet egy meccsen, viszont ha tovább akar jutni, akkor egy fokkal jobban kell koncentrálnia

Vas Megyei Struccok: Ő van a legrosszabb helyzetben, mert nem a saját kezében van a sorsa, még akkor sem, ha az utolsó párosítását megnyeri

Déli csoport

Tolnai Hercegek: Mindössze matematikai esély maradt a playoffra, de az is csak akkor, ha hibátlan utolsó játéknapot produkál

Csongrádi Turulok: Az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta eddig, hiszen alig kapott gólokat, és egyelőre hibátlan versenyt fut. A csoport rangadója még hátra van, ami a csoportelsőségről dönt majd

Baranyai Bástyák: Neki is bele kell húznia, de nincs könnyű helyzetben, gyakorlatilag egyetlen hiba és el is szálltak az esélyei

Bács-Kiskun Betyárok: Sero a negyedik 100%-os játékos a mezőnyben, és a nagy rangadója még hátra van neki is. Legutóbb már volt egy karcos mérkőzése, de azért csak sikerült behúznia a 1:0-ára. Még 1-2 ilyen meccs és biztosítja a helyét a legjobb 8-ban

Somogyi Sasok: Ő az egyetlen, akinek semmilyen esélye nem maradt a továbbjutásra

Északi csoport

Komáromi Ezüst Vitézek: A fiatalt titánról sejteni lehetett, hogy ügyes játékos, de alighanem az egész mezőnyt meglepte, főleg az előző fordulós nagy arányú győzelme. Ha továbbra is ilyen elszánt, akkor garantáltan ott lesz a rájátszásban

Hevesi Gólyák: Három játéknap után nála eldőlt, hogy semmilyen módon nem juthat tovább

Budapesti Griffek: Magyarország egyik legjobb játékosa, akinek döcögősen indult ez a verseny, de semmiféleképpen sem szabad leírni, még ha gyengébben játszik sem

Pesti Arany Oroszlánok: TrueGunnernél nagyobbak lettek az elvárások, miután megnyerte a HUNESZ FIFA Masterst, de itt most nagyon szorossá vált a mezőny, a legjobb formájára lesz szükség, ha tovább akar jutni

Nógrádi Tollas Vitézek: Az előző fordulóban elszenvedett vereséget a visszavágón úgy tűnt kiheverte, és ez a forma továbbra is szükséges lesz, ha továbbjutásról szőtt álmokat dédelget

A FIFA 21 csoportkörök november 27-én 17:30-tól folytatódnak, a közvetítésért látogassatok el a Megyék Csatája Facebook oldalára. További részleteket a versenyről a megyekcsataja.hu oldalán tudhattok meg!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!