2020.12.09. 15:19
Itt vannak a League of Legends negyeddöntők párosításai
Kialakultak a negyeddöntők párosításai, a nyolc csapat megkapta ellenfeleit az egyenes kieséses szakasz első körében.
Nem lesz túl sok idejük pihenni a Megyék Csatája legjobb League of Legends csapatainak, ugyanis december 12-én szombaton kezdetét veszi a rájátszás.

Az északi, déli, keleti és nyugati régió legjobb ötöseinek nevét a véletlenre bízták a szervezők, így alakulhattak ki az alábbi párosítások.
MCS LoL rájátszás negyeddöntők – december 12. szombat
A pontos menetrend még változhat, azonban az már biztosra vehető, hogy hatalmas rangadókra van kilátás. A csoportkörökben mindegyik gárda odatette magát az összecsapásokon, azonban az egyenes kieséses szakaszban nincs lehetőség a hibázására. A küzdelmek Bo3-as formátumban zajlanak, vagyis az a csapat jut be az elődöntőkbe, amelyik hamarabb megszerzi a második győzelmét.
Az elődöntőket december 13-án 14:30-as kezdéssel rendezik meg, a döntőt december 19-én követhetitek élőben. A közvetítések továbbra is a megyekcsataja.hu oldalán. valamint a Megyék Csatája hivatalos Twitch csatornáján zajlanak. További információkért keressétek fel a Megyék Csatája weboldalát, ahol folyamatosan tájékozódhattok a legfrissebb hírekről és eseményekről a versennyel kapcsolatban.