Egyéb

2017.01.23. 17:01

A gépek lázadása

A mesterséges intelligenciától egy valamirevaló sci-fi függő úgy fél, mint egy hízókúrára fogott menyasszony a diétás joghurttól.

Budai Dávid

És ez érthető, hiszen ha a gépek lázadásba kezdenek, akkor az embereknek semmi jó nem néz ki, hiszen könnyen lehet, hogy a gépek majd azt gondolják, olyanok vagyunk, mint a régi Tv, időnként meg kell ütni, hogy képben legyünk. A mesterséges intelligencia fejlődése miatt sokan azt jósolják, hogy a szoftverek nemcsak a fizikai, de a szellemi munkát végző emberek feladatait is átvehetik. Nagy ügy. Bár már ott tartanánk, gondolhatják sokan, csakhogy ez azzal is jár, hogy az emberek munkája megszűnik, miként nemrégiben háromtucat japán munkavállaló szemlesütve ismerte be, hogy egy szoftver jobban, pontosabban, és gyorsabban számol náluk, így fájdalom, Arigato gozaimasum, de munkájukra nincs többé szükség.

Most egyenesen a szoftverfejlesztők jelentették ki, hogy akár még az ő feladataik egy részét is eltudnák végezni szoftverek - például azt, hogy újabb gépi tanulással tanuló szoftvereket terveznek. A Google már dolgozik is egy ilyen megoldáson, persze azt mondják, mindenki nyugodjon meg, nem veszik el a gépek a programozók melóját. De jól tudjuk, ezek csak szavak. A szoftvert író szoftver, ami ráadásul magától tanul és ezáltal egyre okosabb, már a saját farkába harapó kígyó. Én óvatos vagyok, magára a Google-ra például még soha nem mertem rákeresni a Google-n - és ettől mindenki mást is óva intenék - mivel félek, hogy olyan egyetemes paradoxont okozok az interneten, aminek következtében egy önmagába forduló apró fekete lyukban eltűnik az egész világháló. Sokszor elképzeltem már, hogy a gépek ellenünk fordulnak, és ennek az utóbbi időben már látom is jeleit. Senkit és semmit nem akarok meggyanúsítani, de a laptopom újabban rendetlenkedik, a hűtő leolvadt, a mosógép egy hete kelletlenül mossa a ruhákat, és a minap mintha fújt volna rám a porszívó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!