szörny vagy nem szörny

2017.11.29. 17:34

Most tényleg fény derülhetett a jetik titkára

Szakértők DNS-minták elemzésével jutottak az eredményre.

Amerikai kutatók vizsgálatai szerint szinte mind medvéktől származtak azok a maradványok, amelyeket eddig a titokzatos himalájai lénynek, a jetinek tulajdonítottak.

A csontokból, fogakból, szőrszálakból vagy székletből nyert kilenc megvizsgált minta közül nyolc ázsiai feketemedvétől, himalájai barnamedvétől vagy tibeti barnamedvétől származik, a kilencedik pedig egy kutyától.

„Eredményeink erőteljesen azt sugallják, hogy a jeti legendáját biológiailag a helyi medvefajok igazolják. Tanulmányunkból kiderül, hogy a genetika abban a helyzetben van, hogy más, hasonló rejtélyeket is meg tud oldani”

- hangsúlyozta Charlotte Lindqvist, a Buffalói Egyetem biológusa.

A Proceedings B tudományos lapban bemutatott tanulmány készítői „jetimaradványok” eddigi legalaposabb DNS-elemzését végezték el. A kutatók a maradványokhoz egy brit filmes produkciós cég révén jutottak, amely 2016-ban a jeti eredetét övező titkot akarta leleplezni, a „jetimaradványok” eredetileg múzeumokból és magángyűjteményekből származnak.

Az egyik minta egy kézből vagy mancsból származó szőrös bőrdarab, amelyet egy kolostorban őriztek, egy combcsontdarabot pedig a Tibeti-fennsíkon, 4500 méteres magasságban találtak.

Lindqvist és kollégái további ázsiai medvefajok, összesen 23 állat mitokondriális DNS-ét szekvenálták és összehasonlították a világ más részeiből származó medvékével is.

Kiderült, hogy a tibeti barnamedve viszonylag közeli rokonságban áll az észak-amerikai vagy európai medvékkel. A himalájai barnamedvék ága ellenben, amelynek mitokondriális DNS-ét most először sikerült teljesen megfejteni, evolúciós szempontból jóval korábban, már mintegy 650 ezer éve elvált. Az akkori jégkorszakban a himalájai barnamedvét valószínűleg hosszú időn át izolálták a gleccserek a többi fajtól – feltételezik a kutatók.

A kutatók szerint eredményeik nemcsak az állatok eredetének meghatározásában segíthetnek, hanem a jelen számára is hasznosak lehetnek.

„A himalájai barnamedvét a kihalás veszélye fenyegeti. Genetikai sokszínűségének és populációja szerkezetének ismerete segíthet az állomány méretének felbecsülésében és a védelmére kialakított stratégiák tervezésében”

- mondta Lindqvist.

Borítókép: Pixabay

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!