Siker

2017.12.25. 11:23

Tesztelték a világ legnagyobb kétéltű repülőjét Kínában

Hivatalosan tengeri mentőműveletekhez és erdőtüzek oltásához tervezték, de valószínűleg a hadsereg is használni fogja.

Az AG600 típusú repülőgép 37 méter hosszú, szárnyfesztávolsága 38,8 méter.

A kínai állami média vasárnap élőben közvetítette a nyolc év fejlesztés után először az égbe emelkedő kétéltű repülő kísérleti repülését. A kétéltű a dél-kínai Kanton tartomány Csuhaj repülőteréről szállt fel, majd egy óra repülés után vissza is tért.

Az AG600-at elsősorban tengeri mentőműveletekhez és erdőtüzek oltásához tervezték – közölte a kínai média.

Az AG600-as a kifutópályán. Forrás: AFP / Xinhua /Liu Dawei

A dpa német hírügynökség szerint a kétéltűt vélhetően a Dél-kínai-tengeren is bevetik majd, ahol Hszi Csin-ping elnöksége alatt Kína folyamatosan terjeszkedik. A 2012-ben hatalomra került kínai államfő hatalmas kampányt indított a hadsereg fejlesztésére.

Nézze meg az AG600-as repülését videón!

A dpa összefüggést lát az AG600-as debütálása és aközött, hogy Kína mennyi pénzt és energiát fektet katonai erejének növelésébe. A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg a világ legnagyobb hadereje, mintegy 2 millió aktív szolgálatot teljesítő katonával. Ugyanakkor a technológia terén le van maradva az Egyesült Államokhoz és egyes megfigyelők szerint a szomszédos Oroszországéhoz képest is.

Borítóképünkön a repülőgép fejlesztői és személyzete a sikeres tesztet ünneplik. Forrás: AFP / Liang Xu / Xinhua

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!